Madarat dalolj nékem, múzsa,
Eget-földet szárnya alá kerítőt, vagymi...
Bevezető: az idétlen courier new betűtípus Vészmadár gondolatait takarja, az Arial a Professzoréit, a georgia meg noirpová kartársnő betűtípusa.
A turul szó kétség kívül török eredetű, amely nyelvben a jelentése vadászsólyom. Ennek megfelelően tehát a különböző VÉLEMÉNYEK az alábbi fajokat teszik meg a turul ősmintájául:
altaj sólyom (Falco cherrug altaicus)
fakó keselyű (Gyps fulvus)
kerecsensólyom (Falco cherrug)
szakállas keselyű (Gypateus barbarus)
szirti sas (Aquila chrisaetus)
Noirpova kartársnő gyűjtése ez a fészekalja, a villamosenergia-üzletágban érdekelt Falco cherrug ssp. e.onis
A jó öreg Anonymous, aki annyira pontos forrás, hogy rendszeresen valamelyik Béla királyunk jegyzőjeként hivatkozik rá a történelem, latinul ölyvnek, magyar átültetésben "héja-forma" madárnak nevezi ezt az entitást. Tehát figyeljünk, kérem: sólyom, héja, ölyv, sas, keselyű. Akkor most egy pillanatra álljunk meg, és próbáljuk, a visszafejtés módszerével élve, megkeresni a prototípust, azaz a felsorolt csoportok legnagyobb közös osztóját. Igen, mindegyik madár. Köszönjük, Emese.
Minthogy az átlag ember ragadozómadár-tani ismereteinek szintje nagyjából az üregi bagoly (Speotyto cunicularia) kloákája alatt található, tulajdonképpen nem csodálkozhatunk azon, hogy a mai napig nem tisztázott, mitológiánk eme kiemelkedő jelentőségű totemmadara miféle családból is származik. Talán nem tévedünk nagyot, ha oda vélekedünk, hogy a jó öreg, kódexmásoló benedictus-rendiek sem bírták a rendszertan ismeretének magasabb fokát (s ennek csak részben lehetett oka a rendszertan mint olyan létezésének teljes hiánya). Egy olyan országban, ahol az angol Hawkeye-t az elmúlt négyezer évben következetesen Sólyomszem törzsfőnöknek fordították (hawk = ölyv), ahol Holló címen fut a The Crow (crow = varjú), és ahol a köznyelvben a varjú neve máig kánya, miközben a kányát sasnak nevezi, aki látja; nos, ott nem kell csodálkoznunk sólyom, héja és keselyű nagyvonalú összeboronálásán.
Sajnos a turulábrázolások sem segítenek minket számottevő mértékben. A történelmi Magyarország területén bronzba és kőbe szobort turulok vagy jóféle német birodalmi sast formálnak (tulajdonképp ezzel zseniálisan jelképezve utolsó 100 évünk történelmét), vagy többé-kevésbé egészséges kinézetű, enyhén kopaszodó keselyűre hajaznak. A népi ábrázolások ugyanakkor olyan mértékig stilizáltak (tulajdonsága ez már csak mindenféle népi motívumnak), hogy azoktól a turul akár nyaktekercs (Jynx torquilla) is lehetne. Magunk részéről persze, elsősorban a szó eredete, na meg azon vélekedésünk alapján, hogy a jó öreg Ügyek ősei sokkal valószínűbben foglalkoztak solymászattal, mint fakókeselyű-neveléssel, a kerecsen mellett tesszük le a voksot. Természetesen a sólyom kecsessége, nemessége és légi akrobatikai ügyessége nem nyom annyit a latba, ha nemzeti önképről van szó, mint a molylepkék szellemi színvonalán mozgó sasok mérete, és a - kétségkívül nagyon hasznos, köztisztasági feladatokat is ellátó - keselyűk dögök iránti sóvárgása.
Döbbent tekintetű sólyomkánya.
Közbevetés: Mongolok és egyes kaukázusi posztszovjet népek ma is vadásznak igazi sassal, farkasra. Éppenséggel nem elképzelhetetlen, és aki egy testesebb szirti sast órákig képes a kinyújtott karján egyensúlyozni, annak én - csupán erőtani alapon - bármit elhiszek.
NOIRPOVA véleménye:
Sast a szomszéd kutyájára! Pláne a megállíthatatlanul vek-vek-vek-vek-vek-vekkegő, idegbajos urbánpulikra és a pincsi-tacskó-nyelesfelmosó-puli-ismeretlen eredetű földszintes keverékekre. Azonnal.
http://yeinjee.com/falconry-festival-xinjiang-china/
http://www.sunvalleymag.com/Sun-Valley-Magazine/Summer-2008/Falconry-Endangered-Art/
http://www.tumblr.com/tagged/eagle%20hunter
Tán a tumbászos a legjobb anyag. Ott is találhatunk nőegyént böszme nagy sassal a kezén. Nota bene, ha koLegina egy szombati bevásárlást négy-öt főre, elbír a karján, akkor ott egy sas már smafu :)
https://www.youtube.com/watch?v=Re644qgnCtw
ez meg látványos. Nagyon!
Megosztanám még azon szerény, de agresszív véleményemet is, miszerint a solymászat nem madárvédelem, hanem állatkínzás, és hogy a ragadozó madarainkat kéne élni hagyni ott és úgy, ahogy nekik jólesik...
Máskülönben a turul annyira erős nemzeti jelképünk, hogy a finnugrász pusztaivándornép-elméletet makacsul tagadók IS képesek összeegyeztetni a turult a sumer eredettel. Nyilván ők is úgy gondolják, ahogy egykori osztálytársam: jó dolog lehetett az őskorban mezopotámnak lenni...
megjegyzés: nyelvészetileg a turul tárgyesete - ősi magyar nyelvérzékem okán - egyértelműen visszatorlódó jellegűnek tetszik, azaz javasolnám most már aztán tényleg a pacallal együtt beemelni a köznyelve a paclat és a turlut alakokat. (Sőt, összetételben lehet pacl- és turl- is).
példa: "Egen fájin turlpaclat öttem a minap. No persze a mi turlunk paclához semmi nem fogható."
A sólyom mint olyan (ezt a mintolyant már rég bele akartam írni egy posztba) fejedelmi jelkép, a solymászat fejedelmi sport. Nem nehéz kitalálni miért. A sólyom gyors, kecses tartású madár, a levegő ura, és hasonlók. Erőt, határozottságot sugároz. Teljesen érthető, hogy viszonylag kevés sztyeppei nép választja totemállatául a sólyom által elejtett ürgét (Citellus citellus), annál inkább a sólyomfélét, amelyik elkapta. Noha Vészmadár kartársnak teljesen igaza van abban, hogy az ornitológiai ismeretek nem jellemzők a társadalom nagy részére, legyünk belátóak. Bevallom férfiasan, hogy pár száz méteres távolságból a barna színű (és ilyen messziről már mind barna) sólyomalkatú felőlem lehet barna kánya vagy barna rétihéja. De közelről is: a jellegzetes evezőtoll vagy torokmintázat az annyiféle, hogy ismerje fel a radai rosseb, ha kicsi, akkor vércse, ha közepes akkor ölyv, ha nagy akkor sas és punktum. Kivéve ha van nálam madárhatározó. (Jó, ebben egyetértünk - na de keselyű? és a varjak megkányásodása, az meg mi? - Vészmadár)
Aki követi az öreg Ferrarik eladásait mindenféle, az impotencia határára elérkezett milliárdosoknak, illetve a képviseletükben megjelenő managereknek, az tudhatja, hogy például egy 250 GTO az százszor annyiba kerül mint a tőle alig különböző GTB. Vagy fordítva. Lényeg, hogy mindkettő piros, kereklámpás régi kocsi, amelyet legtöbbünk anyukája simán régi Skodának nézne, ha nem lenne olyan hangos. Na, ugyanez van a sólymokkal. A vörös vércse (Falco tinnunculus) például virtigli sólyom, ám mégse gondolja senki olyan hűde nemes madárnak, egyszerűen azért, mert budapesti manzárdokban és panel-repedésekben is fészkel. Ha most valaki megnéz pár képet a kabasólyomról (Falco subbuteo) vagy a vándorsólyomról (Falco peregrinus) melyek sokkal nemesebb madaraknak számítanak (főleg a vándor) azt fogja találni, hogy képen nagyon frankón meg lehet őket különböztetni, mert ugye nyaksáv, szem körüli fekete sáv, meg ilyenek. Nade, ha csak rikolt egyet a fejünk felett, Immelmann-fordulóval üldözőbe vesz egy fecskét, akkor mit mondunk, melyiket láttuk?
Skoda Rapid és Ferrari GTB. De nem mondjuk meg, melyik melyik.
E tekintetben a nyáridőn legénykedő ölyvek amúgy a leginkább félrevezetőek, konkrétan eddigi barátnőink egynél számosabb tagja érdeklődött az ölyvek rikoltásait meghallva, hogy hol a macska? A vándorsólyomról csak annyit, hogy nemességét elsősorban ritkasága adja, egyfelől a két világháborúban a hadi célzatú postagalambokat veszélyeztető elemként irtották, másfelől meg a szanaszéjjel DDT-zett galambok a felelősek, amelyek maguk ugyan köszönik, jól elvannak így is, de a szinte kizárólag galambokon élő vándorsólymok produktivitása erősen megcsappant a méregbevitel miatt.
Nem csoda hát, hogy eleink simán turulnak nevezték, megkímélve minket attól, hogy olyan kommersz totemmadarunk legyen, mint a vörös vércse, vagy az M3 mellett minden ötödik kerítésoszlopra kiülő egerészölyv (Buteo buteo) (M6 esetében ez az arány 1:4, míg az aranyosgadányi lehajtónál meg is fordul az arány, minden oszlopra két ölyv jut). Bár a sztyeppén a kerecsen sem ritka. Akárhogyis, a turulból totemállat lett, és ugye volt ott az az affér a főnök lányával. A turul aztán marketingfogás lett, valahogy úgy, ahogy az indián Thunderbird is kocsitípus. Ez teljesen természetes, elég megnézni egy Afrikai Nemzetek Kupáját (a mostaninak a múlt héten lett vége) és meglátjuk, hogy az összes csapat sas meg oroszlán.
Nyilvánvalóan a zsiráf nehezebben volna érthető egy magyar eredetmondában, bár könnyebb volna azonosítani.
"Az Arany Atyácska rendelése szerint való ezerszáztizennegyedik, minden addigitól tikkasztóbb nyár utáni első magszentelő napján ménkű hosszú nyakú, akárha a Világfa hét grádicsa, s nem kevésbé foltos állat látogatá meg Emesét álmában. S szóla imígyen: Jóasszony, erre van a Perzsa-öböl?"
Meg különben, milyen hülyén mutatna egy rakat szkinhed nemzeti érzelmű, jószellemű fiatal zsiráfos tetkóval, amint épp az Egészséges Fejbőr "Ó szép ablakzsiráf" kezdetű ópuszát kántálnák. Tiszta-tisza szerencse. Mondjuk, így nem állna fenn a veszélye, hogy egy kóbor izraelita solymász udvariasan "sólyom aléchem" köszönéssel üdvözli őket.
A turulmadár sajnos, mint minden más heraldikai ragadozó madár, elpulykásodott, és vele viselői is. Minden igaz magyar embertől elvárható lenne, hogy a turult egész napos lovaglás során alkarból kitartva viselje. De ha legalább a széljobberiták ilyet tennének, akkor is fellendülne az izomlazítókrém-gyártás, vagy alternatíve lelécelnének a turulok. Ellenben örvendetesen csökkenne a bűnös önfertőzés a katolikus solymászok köreiben. De ahogy a turulból (birodalmi sasból, kétfejű sasból, stb.) hisztisen pöffeszkedő címermadár lesz, úgy puhulnak a turulos fiúk.
Így ezek ma már nem lovagolna naphosszat, nyilaznak hátrafelé, hanem legjobb esetben barantáznak. Hogy mi a baranta? Gyökerei Würfli Fedor zürichi balettiskloájába nyúlnak vissza, illetve Vanek úr nővérének szabadmozgás-iskolájához. Semmiképpen sem turulos dolog. Ehelyett a turul másik lényeges tulajdonságát, a rikoltozást fejlesztették tökélyre, de így már nem olyan érdekesek.
A turul gondolatátvitellel képest magyarítani, így a turul tekintete fogadja a magyarabb népbe azt a rengeteg tésztaképű tótot, trampli németet, akik szokásosan magyarkodni szoktak. Ezt a turul egyesek szerint excrementumának a delikvens fejére ballisztikázásával éri el, csajoknál Emese óta nem nagyon próbálkozik. Mondjuk a csajok is felkészültebben várják azóta a turulokat, vö. Gárda Niki.
Nade mi történjék, ha hazamenvén Emese nevű lányunkat egy kerecsensólyommal hetyegve találjuk a kisszobában, és jogos felháborodástól űzve a sólymot halottra barantázzuk? Előszöris, örvendjen a mi szívünk, hiszen leányunk ha egy döglött madártól tartásdíjat nem is remélhet, sokszor benne lesz a Blikkben, és jövendő nagy kerálok ősanyukája leend.
De még mindig van egy halott madarunk. Forró vizet neki, pucoljuk meg. A mellyehúsát tegyük félre, abból lesz a rozéra sült turulmell, a csontos részekből főzzünk könnyű szárnyasalaplevet, ehhez az autentikus ízvilág érdekében keverjünk sztyeppei zöldfűszereket, mely főleg kakukkfű és majoránna. A majoránna a krompliveves fő fűszere is, imígyen bizonyítva, hogy Kádár apánk se állt oly messze Koppánytól, amint az elsőre gondolható volna.
A belsőségeket, illetve az előfőzött egyéb húsokat csontoktól-inaktól-pucoljuk meg és tegyük egy nagyobb serpenyőbe. A sólyom vérét tegyük félre, arra még szükség lesz. A serpenyőben kevés zsiradékon hirtelen megpirítjuk a hozzávalókat. Mivel Broiler-turul nincsen, nem kell attól tartanunk, hogy a hús levet ereszt vagy laza lesz. Egy 3/4 bögrényi keveréket öntsünk hozzá, amely egyenlő arányban tartalmaz gerslit, kölest, és Kézműves Székely Vadrizst (ez utóbbi a teszkós B rizs ősmagor szokás alapján vászonzsákba csomagolt változata, amelyet ősmagor futóbolondoknak adnak el élelmes góbék). Még néhány percig pirítsuk, aztán öntsük fel az alaplével addig, míg az pont el nem lepi. Lassú tűzön főzzük, gyakran kavargatva. Mikor a keverék felitta a levet, öntsünk még hozzá, de egyszerre mindig csak kicsit. Adjunk hozzá sót és pusztafűszereket. A sóval vigyázzunk, mert nem tudjuk az étel végleges folyadéktartalmát.
Közben, amíg ez rotyog, a turlumellet dörzsöljük be fokhagymával, egy-egy percig magas hőmérsékleten kevés zsiradékon kérgezzük egy serpenyőben, majd ugyanezen serpenyőt lassú tűzve rakva, és a turulmell alá kevés rizlinget vagy hasonló fehérbort, továbbá kis kockányi vajat és zöldfűszereket téve, mintegy fél óra alatt pároljuk fedő alatt készre. A végén a lángot újra vegyük fel közepesre, és a szafthoz kevés mézet adva, karamellizáljuk rá a turulmellre.
Közben, ha ügyesek vagyunk, a kása kezd krémesre puhulni. Ha ehhez most egy kevés vajat és/vagy jó minőségű parmezánt adnánk, akkor az olasz risotto falcone vagy (kukoricadarával) a román rizottul turul készülne el, de mi ettől (a csonkaország nyugati felén: ennél - a szerk.) fifikásabbak vagyunk. A zsiradékra szükség van, hiszen az adja majd a krémességet, de most van itt az ideje, hogy a vért felhasználjuk. A lángot vegyük kicsit erősebbre, kevergessük a kását, a másik kezünkben emeljük fel a pohárnyi vért és a "turul vére az égre kiált" felkiáltással csurgassuk bele a készülő kásába, és keverjük jól el, de a lángot ekkor már vegyük le. Ezzel elkészült a solymoskása nach Tiszaeszlárer art. Testvéreink a konstans szabadságharcban és a megideologizált piálásban, a skótok mindezt bélbe töltik és huggies néven fogyasztják.
A friss solymoskása mellé tálaljuk a glaszírozott turulmell á la poelé-t (mert hogy azt csináltunk, lám nem is volt oly nehéz) és adjunk mellé friss, kockára vágott lilahagymát.
Bátrabbak ehetik simán nyársra húzva és megsütve, Ábelesen, nagypapám receptje alapján tulipánhagymával.
Az izraeli konyha vadhajtása a Desszert Eagle, de ezt a turulmadárral kapcsolatban emlegetni méltatlan volna.
Mai rövid posztunk, amennyiben fikarcnyit is törődnénk azzal, hogy egy legalább megközelítően informatív címkézési rendszert vezessünk be, az idegesítő alfajok szekcióban kapna helyet, melyben amúgy is kiemelten kellene szólnunk a webkettes agysorvadás és a közösségi oldalak metszetében tenyésző példányokról. Minthogy azonban nem doktori disszertációt készülünk leadni, így maradhatunk elfogadhatatlanul elfogultak és szakszerűtlenek, és persze diszkriminatíve választhatunk ki egy-egy szegmenst, melyet vitriolos pennánk hegyére tűzünk, még ha az a penna jelen esetben a munkahely tulajdonát képező tasztatúra is.
vélemény