- Jelentem alássan, emerrül libák.

- Mi más madárra várunk, fiam!

- Kócsag?

 - Szaffi, valahol 37:15 körül - 

A liba avagy szabatosabban: az európai házi lúd (Anser anser domestica) a szabadságért folytatott harc, és úgy általában is, mindenféle hamvába holt forradalmi ünnep kiváló transzparens jószága. Férfias kiállása, bátorsága, félelmet nem ismerő harciassága már-már legendás. Közismert, hogy a gúnár - nem nézve az ellenség erejét, nagyságát, fegyverzetének fejlettségét - támad rá szinte bárkire, aki vélt vagy valós territóriumába lép. Szárnyait hátracsapja széttárja, tollait felborzolva lábujjhegyre állva (köszi, Babette) testét a valósnál nagyobbnak mutatja, dühödten sziszeg. Aki arra a hibás következtetésre jut, hogy mindez csak színjáték, az hamarost megismerkedik a gúnár kegyetlen csípésével is, így szerezve tapasztalatot a madarak világában uralkodó zordon viszonyokról. Libánk a baromfiudvar koronázatlan királyaként kiválóan tart rendet az uralma alá osztott kisebb szárnyasokon is, jellemzően olyan, főként parancsuralmi eszközökkel (nagyobb testi erő, harciasság, agresszív elnyomás), amelyet amúgy magára vonatkoztatva gyakorolni felette sérelmez. Libánk jellemének kapcsán ugyanakkor el kell ismerni, nem megalkuvó, lefelé taposó, felfelé megalázkodó típus: gúnárunk úgy felfelé, mint lefelé, főként csíp, rúg és tapos. Aki a senkitől meg nem rettenő, a számosabb és erősebb ellennel szemben bátran kiálló hősiességet kutatja, a gúnárénál nemesebbel alig-alig találkozhatna.

A fiatal liba, mondhatni már eszmélése pillanatától, a vezetést, törődést, irányítást szomjazza, olyannyira, hogy gyakorlatilag bármilyen, közel liba méretű entitáshoz vagy eszmei áramlathoz csatlakozni hajlandó, amit először meglát. Ezért az eszméért aztán gondolkodás nélkül, vele született makacsságával és harciasságával áll ki. Bátorsága, főként fiatal korban, hatványozottan növekszik a csoport méretével, minél inkább úgy érzi, hogy a többiek támogatását bírja, annál jobban kinyílik a csőre. De még a magányos liba sem kelti az elveszett, az eseményekkel céltalanul sodródó, magatehetetlen lény benyomását.

Aztán valahogy a liba végül szinte mindig tepsibe kerül.

A liba-szabadságharcok hősének végső nyughelye.

 A libahősök hosszú sora végezte burgonyával gondosan körberakott tálakon, petrezselyemzölddel és répás-zelleres rizzsel harmonizáló fűszeres lében, modernül otromba, 60 centis, ívesen négyszögletes tálakon, valami absztrakt és modernista, libatetemekből megálmodott ocsmány műalkotásként. A libaésszel felérhető tanulságok nem túlságosan számosak. A liba - a viccbéli sünhöz hasonlóan - rendkívül makacs madár. Következtetésként, ha ilyenre egyáltalán hajlandó, annyit képes levonni, hogy talán nagyobbat kellett volna csípni. Egyfajta, már-már irigylendő libadaccal tűzi transzparensekre a sültek képét, s kiáltja a világba libajelszavait: uniót a vadlibákkal, a csapatban elvegyült kacsák kitoloncolását, s a jogot, hogy büszkén mondhassák: szabadságot minden lúdnak.

 Mindenképp fontos leszögezni, mily felemelő ÉS értelmetlen dolog a hősködés, így együtt. Talán nem is volna baj, ha a ludak naptárában libasült-színnel szedett ünnepnap volna a sziszegés és a rugdosás napja. Kell az, hiszen libának lenni semmiképp nem könnyű, reménytelen és dicső tettekkel adós sorsú libának lenni egyenesen kétségbe ejtő volna. Majdnem annyira reménytelen, mint a Ludak Évkönyve, ahol minden nap Márton-nap, és sehol a szombat, amikor végre kiegyezhetünk egy székelykáposztában.

Jelen posztunk szíves másodközlés. A poszt eredetije a Hölgyek Öröme blogon jelent meg.