mik vogymuk?

A közel- s a távoli földek lelkes és lelketlen teremtényeinek természete és jellemöknek rajza, a figyelő ember szemének által. 

plant or beast?

vélemény

anas platyrhynchos

2012.06.03. 07:25 - Professor Pizka

Címkék: beasts

A biológia tudománya ismeri a "niche" fogalmát (meg a marketingé is, de ez nem az a blog). Ez nem más, minthogy hasonló szerepekre, hasonló állatokat szánt a természet. Ez persze kiterjeszthető ételekre is, minden húst is evő nép ismeri például a kevésbé szép húsdarab apróra vágását és megsütését, majd kenyérrel fogyasztását. Az azonos niche-ben helyet foglaló állatok külsőre általában hasonlók, de előfordulhat, hogy egymással semmiféle rokonságban nem állnak. Így fordulhatott elő például, hogy az erszényes farkas voltaképpen egy kisportolt, agresszív vombat (Vombattus combattus) volt (míg ki nem halt) és a hiénaféléknek sem a kutyákhoz van közük, ugyanis a macskafélék alrendjébe (Feliformia) tartoznak, kutyaszerű megjelenésük ellenére legközelebbi rokonaik a cibetmacskák. Egész más a helyzet a hiénakutyákkal, amelyek valódi kutyák, de ezzel már nagyon elkalandoznék.

Előfordulhat tehát, hogy Juan Arranzubia Diaz Todos Los Santos Menendez Garcia Acosta Elgorriaga Tristan de Santamaria Lopez Buscar Una Mosca da Badajóz y Ferromagneta, kiváló konkvisztádor, mikor egyszercsak lát egy vadmalacot az Amazonas dzsungelében, simán vadmalacnak fogja hívni, holott amit látott az nem az Artiodactyla (párosujjú patás) rendbe tartozik, hanem a rágcsálókéba (Rodentia), voltaképpen ő a tengerimalacok Shaquille O'Neal-je. Mondjuk Shaq-et nem üldözik jaguárok csendes amazón éjszakákon.

Ez itt balra a vízidisznó

Ellenben, ha a fenti konkvisztádor, akit nevezzünk az egyszerűség kedvéért Juancito-nak, ahogyan anyukája is tette, kacsát lát, akkor az kacsa volt. Mert a kacsa az kacsa, a tautológia meg tautológia. A rekurzív definíciókat adó ritterek meg a Tauton Lovagrend. Elnézést.

A kacsák tehát világszerte elterjedtek és elfoglalják a vízben úszkáló és minden szerves táplálékot felzabáló, úszóhártyás lábú madár fülkéjét (mert a niche jelentése eredetileg ez). Legalábbis nem tudunk búvárkodáshoz adaptálódott keselyűkről vagy struccokról. Az egyetlen zavaró a guvatfélék (Rallidae) családja lehet (pl. a szárcsa) ők a darvak rokonai. Viszont szintén világszerte előfordulnak.

A makira vízityúk, ami sokkal ritkább mint a szárcsa

A kacsákat a laikusok három klasszisba rendszerezik: 1. Házi kacsa (domestica) 2. Vadkacsa (vulgaris) 3. Olyan érdekes, nemtudommilyen kacsa (peculiaris). Tekintettel arra, hogy ez egy laikusoknak szóló blog, én is ilyen sorrendben tárgyalom őket.

A házi kacsa (kácsa, réce, rucza)

További felosztásokat is eszközölhetünk. Az egyik szerint van élő és sült ~, a másik szerint fehér és nem fehér ~, megint mások a hápogó és nem hápogó kácsák között vonnak demarkációs vonalat. A sült kacsákat itt és most nem tárgyalom, holott panaszkönyv-folyómétereket lehetne teleírni amatőr módon alul- és túlsütött, gyalázatos kulimászokba forgatott kacsákról, amelyek egy életre elveszik a kedvét mindenkinek, aki kacsahús fogyasztásár adná a fejét. A fehér és a tarka kacsák már érdekesebb téma. A tarka az vagy atavizmus (tehát egy rég megvolt és azóta az evolúció által már beszüntetett tulajdonság visszaütése, mintha teszem azt, Gyöngyöspatán a kocsmában ékes szankszkrit nyelven fakadnának nótára. Hú, ez most kérem egy bújtatott rasszizmus volt, ráadásul pontatlan is, mert a "hej rigó, rigó, részeges ló" és hasonló sorok proto-indo-iráni nyelven kellene, hogy felcsendüljenek) vagy ha nem atavizmus, akkor kikapós tojót és egy vakmerő vadkacsa-gácsért sejthetünk a dolog mögött. Hogy az alábbi képen látható kavarodáshoz a nemi élet milyen szabadossága vezetett abba bele sem merek gondolni. Erkölcsi fartő ez, kérem.

A nemfehér kacsák azok a magyar (vagy más néven parlagi) kacsa változathoz tartoztak régen. Idősebbek ezen a tájékon keressék gyerekkoruk kacsasült élményeit, hiszen régente ez volt a házikacsák közül a legelterjedtebb. Később kiszorította a pekingi kacsával létrehozott hibridje, illetve a néma kacsa, amire mindjárt rátérünk.

Pekingi kacsával kapcsolatos személyes élményem az a dús lakoma (--> irdatlan, ordenáré bezabálás) amelyet Pekingben sikerült megejteni. Pekingi professzorunk elvitt minket egy olyan pekingi kacsaétterembe, amely nem az ebből élő kacsabulváron van turistáknak, hanem helyi ínyencek titkos kéjtanyája, egy külsejében leginkább a budapesti közvágóhídra emlékeztető üzem étkezdéje helyén (a menzás kiadóablakot is meghagyták). Itt megtudtam, hogy kultúrember kacsahúsnak azt a komplexumot nevezi, amely a kacsa cukros-pikáns máztól roppanósra sütött bőréből, az alatta levő ujjnyi zsírból (gondolom nem tápos kacsa volt, mert igen finom volt a zsírja is) és a zsírban porhanyósra puhult felső félcenti húsrétegből áll. Ezt a külső részt egy éles késsel körülbelül két perc alatt metélte le a szakács, olyan míves mesterségbeli jártassággal, hogy ha nem lett volna  vigyorgó kínai, akár Figaró belépőjét is előadhatta volna az első felvonásból, bár a librettóban olyan nincs hogy kínai nem lehet Figaró. Énekli itt: Nicolae Herlea. A többiből levest főznek, és a végén a dugig jóllakott vendégek turkálnak benne, de ez ott nem illetlenség, a kínai vendéglátás (tapasztalatom szerint) abból áll, hogy addig tömik a hosszú orrút, amíg már csak piszkálni bírja az ételt.

Jelentőséggel bír még az indiai futókacsa, amely elsősorban a  noirpova kiskertjét is károsító spanyolcsigák kiirtójaként ismert.

Aki a házikacsákról ennél részletesebben akar tájékozódni, meg se álljon idáig:

www.agr.unideb.hu/animaldb/baromfi/kacsa/kacsa004.htm

És végül a házi kacsák közül utolsóként, foglalkozzunk a néma kacsával is. Neki (a fenti linken is kitárgyalt kiváló húsa mellett, lásd pézsmakacsa) az a jellegzetessége, hogy nem a tőkés réce leszármazottja, mint az összes többi házikacsa, hanem az azonos niche-t betöltő pézsmarécének, amely Dél-Amerikában honos, tehát Juancito valószínűleg őt süttette meg konkvisztálása alkalmával, néhány, a katekizmus tanulásában mérsékelt szorgalmat mutató bennszülött mellett. Rendszertanilag a pedigréje ez:

Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lúdalakúak (Anseriformes)
Család: Récefélék (Anatidae)
Alcsalád: Réceformák (Anatinae)
Nemzetség: Fényrécék (Cairini)
Nem: Cairina
Faj: C. moschata

 

További jelentős tulajdonsága, hogy az egyik nagyim ilyeneket tart. A képet kiváló amatőr fotós barátom, Gáts Balázs lőtte.

A vadkacsáról mit is írnék. A gácsér feje zöld, a tojóé barna, és ha kiborult egy karton ásványvíz a plázában, és elfelejtik felmosni, holnapra lesz ott egy pár belőlük. Rendszertanilag ő úszóréce:

Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lúdalakúak (Anseriformes)
Család: Récefélék (Anatidae)
Alcsalád: Réceformák (Anatinae)
Nemzetség: Úszórécék (Anatini)
Nem: Anas
Faj: A. platyrhynchos

 

(majd elfelejtettem: rendszertani táblák természetesen a wikipédiáról). Namost. Mint azt említettem, Juancitoék bizonyára láttak mindenféle kacsákat, de ők a földnek olyan korában éltek, amikor még simán bele lehetett halni a skorbutba vagy a bárányhimlőbe, ellenben, hajósok kontinenseket, szigeteket, országokat nevezhettek el magukról, és magasról tettek a kacsákra. A mai korban azonban örül az ember, ha legalább egy állatfajt elnevezhet magáról, így a világon mindenfelé előforduló sötétebb, világosabb, kicsit nagyobb, kicsit kisebb és egyéb vadkacsákat ma ennyi külön fajként kezelik:

El bírom képzelni, hány jó kis impact factoros publikáció lett belőle, míg megindokolták ezek külön fajként kezelését. Ennek egyébként más récefjaok is áldozatul estek, lásd még a Kerguelen-szigeti nyílfarkú récét (Anas eatoni). A tőkés réce képe egy, a Sárrét madárvilágát bemutató oldalról.

Egyéb ruczák

Réce és ruca sokféle van, itt mifelénk főleg úszó- és bukórécék, a madárhatározómban oldalakon át sorakoznak, egymásnak közeli rokonai. A sima vadkacsától az különbözteti meg őket, hogy félősek, nem maradnak meg olyan bátran az ember közelében, illetve egy részük vándorol is, mint távolabbi rokonaik, a vadlibák. Ezért aztán én most csak azokat veszem sorra, amelyek már Herman Ottónál is előfordulnak. A hermanottóm harmincas évekbeli kiadás, a nagyfateré volt, egyes récék azóta kivándoroltak, másokat elcsatoltak.

A barátréce (na, ő pont nincs Herman Ottónál...)

Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lúdalakúak (Anseriformes)
Család: Récefélék (Anatidae)
Alcsalád: Réceformák (Anatinae)
Nemzetség: Bukórécék (Aythyini)
Nem: Aythya
Faj: A. ferina

 

Ő, amint az a táblázatból is látszik, bukóréce, látszik az alkatán is hogy némileg különbözik az úszórécéktől. A bukórécék között ő a leggyakoribb errefelé, életmódjáról írni nem sokat tudok, felzabál mindenféle vízi biszbaszt és kütyüt, mint általában a kacsák. Hazánkban védett. Mivel ez a blog nem politikai blog, nem nevezem meg azt az ismert nőjogi aktivistát és nemeslelkű sportvadászt, egyben honatyát, aki kitalálta, hogy vadászni kéne rá. Az ismert feminista és a vallási tolerancia kiemelkedő harcosa úgy tűnik nem vadászik elég ideje ahhoz, hogy észrevegye, hogy Magyarországon kultúrvadász kétfajta állatra fog fegyvert: káros dúvadra (kóbor kutya) vagy olyan vadfélére, amellyel kapcsolatban felelős, szabályozott vadgazdálkodás folyik.  Aki másfélére is, azt vadászéknál, ha jól tudom "lövő" néven tartják számon, nem épp a megbecsülés jeleként. Szerencsére az ismert nőjogi aktivista és sportvadász terve nem jött össze, így addig is, amíg nem képzik át hazánk sertés- és szarvasmarha inszeminátorait Nemzeti Sokasodás Operátornak, engem nem ugratnak hetente kétszer fantomra, és nincs engedélyezve az sem, hogy nemeslelkű sportvadászok 30mm Oerlikon vagy 40mm Bofors mintájú gépágyúkkal pásztázzák a nádast, vagy egyszerűen helikopterről napalmozzák, az ezekről az intrikákról mit sem sejtő barátréce nyugodtan zabálhat hazánk nádasaiban. Neil Phillips művészi felvétele.

A nyílfarkú rucza

Herman Ottó szerint "vad, nehezen megvigyázható" madár. Amellett, hogy a jövőben  hazánk fejlődő vadvédelme miatt hőkövető rakétás vadászatának engedélyezése várható, sok érdekességet nem tudok összeszedni róla. Kacsa. Az idősebb tojójak a tiszteletlen fiatal gácsérok különböző internetes fórumokban csak mint "NYILF" emlegetik. Azt, hogy a világ másik végére, a Kerguelen-szigetekre hogy keveredett egy kisebb populációja, senki sem tudja. Szerintem az ufók voltak. Ez a pedigréje:

 

Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lúdalakúak (Anseriformes)
Család: Récefélék (Anatidae)
Alcsalád: Réceformák (Anatinae)
Nemzetség: Úszórécék (Anatini)
Nem: Anas
Faj: A. acuta

 

Az kanalas rucza

Noha neve erre utal, nem keverendő a cigányrécével, semmi köze a beásokhoz, bár csőre alkalmas lenne akár használtcikkek importjára is. Ehelyett a sekély tófeneket böngészi vele és minden állatkát megeszik. Mivel rendszeresen halak ikratelepeit is felzabálja, a halak sztárügyvéd-Strassbourg-Azurák Csaba kombó bevetését fontolgatják ellene. Pedigréjét nem részletezem, ugyanaz mint a nyílfarkúé, csak a kanalas latin neve Anas clypeata. Photo by Walter Siegmund.

Cigányréce (ez sincs Herman Ottónál, amúgy Aythya nyroca)

Hazánkban ritka, fő elterjedési területe tőlünk délebbre és keletebbre van. Magas (500.000.- Ft.) eszmei értéke miatt azonban érdekes lehet, egy olasz-magyar kormánydelegáció megtekinthetné például, amint valamelyik Gripenünk lézervezérlésű rakétát indít rá. Közben a háttérben spontán szülések.

Ez a cigányréce a Lódz-i Állatkert lakója "chrumps" wikipédia

És akkor még két csoport a végére, amelyeknek a hazai vadvilág szempontjából különösebb jelentősége nincsen. Az egyik ilyen a díszrécék (karolinréce, mandarinréce) csoportja, amelyek eredeti élőhelyükön a tök közönséges kacsa helyét foglalják el, díszes tollazatuk miatt azonban importálják őket, akárcsak a fácánokat, akikről majd a közeljövőben fogok értekezni. Itt a képen egy karolinréce. Mandarinrécét a Margitszigeten lehet megfigyelni, a legkisebb és legszínesebb kacsa a madárröptetőben. Alant ha minden igaz, "mepisz" felhasználó képei az indafotón:

mepisz: DSC7778 d300 karolin réce

Végül, de nem utolsósorban a showbiz-kacsák. Róluk csak kép van, mert már így is hosszú ez a poszt.

 

 

 

 

 

 

 

That's all folks!

 

 

 

 

 

 

UPDATE: Steinmann grófnő felvetésére: Bulvárkacsákkal nem foglalkozunk. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://plantsandbeasts.blog.hu/api/trackback/id/tr384547247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noirp 2012.06.01. 08:23:28


ez így reggel éhgyomorra! Zseni vagy, Pizka! Szakácskodás, ornitológia és zene szépségesen összeforrasztva. Jóóóóóó!

"ordenáré bezabálás" irigylem a szerzőt, nagyon szeretem a kacsahúst

Figaro belépőjéért külön köszönet, nagyon fasza (pedig nem vagyok nagy operafil :)

(jön még majd tirátok citrus poszt :) de ígérem, beérem *egy* beágyazott zenével)

noirp 2012.06.01. 12:57:07

"engem nem ugratnak hetente kétszer fantomra" hú, vizuális típus vagyok...

"és nincs engedélyezve az sem, hogy nemeslelkű sportvadászok 30mm Oerlikon vagy 40mm Bofors mintájú gépágyúkkal pásztázzák a nádast"

idő kérdése...

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.06.03. 08:44:57

hiába hosszú, én látok egy jelentős hiányosságot, mi a helyzet a hírlapi kacsákkal?

Kicsi Kacsa 2012.06.03. 11:28:34

Engem kihagytál Pizka :(

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.06.04. 07:40:19

"Erkölcsi fartő ez, kérem."

Oké, akkor az első olvasás-adag itten ér véget, emésztem:) Ez beteg és zseniális, ha csaj volnék, leszopnálak, hehe:)

Memento Mori · http://utel.blog.hu 2012.06.04. 14:09:12

@Professor Pizka:
"harmincas évekbeli kiadás, ... , egyes récék azóta kivándoroltak, másokat elcsatoltak"
a nagy-kacsa sültből csak egy kicsi csonka-(néma)kacsa maradt :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.06.08. 14:05:48

jegyezzük meg, hogy a "niche" szó helyeshez közeli ejtése NIS, tehát nem NICSE, ahogy azt általában az ökológiába mélyedő tanoncok szokják (szokik?) mondani:)

noirp 2012.06.08. 14:50:51

nicse??? ezek interferálnak a bőcsészkarral is?


süti beállítások módosítása