A citrusfélék felgöngyölítése isten bizony megindul!

Rögvest egy apró megjegyzés: Terebess szerint 33 faj (csak???), az angolszász Wikipédia szerint negyvennél számosabb faj van a Citrus nemzetségben. Nagy család, szép család. Az általános részhez (cosa nostra citri - volume 1) még némi intimpistáskodás hadd csatolódjék e helyütt. A citrusfélék legtöbbjének a levele és virága is illatos, de a termés persze a legfontosabb, illat, íz, szín, és egyáltalán, mindenféle szempontból. Egy citrustermés általában a következőkből áll:

- Flavédó (spanyol), peel (angol): a héj, azaz pericarpium külső, színes, viaszos része. Ebben van a legtöbb az illóolajból, és ez a rész ad sok festékanyagot is. A flavédó mindig csupa rücsök, pórus, ezek a pórusok az illóolajat tartogató, jókora járatok végei. Szerzővel életében egyszer, de mégis előfordult, hogy felbontott egy narancsot és az illóolaj cseppekben végigfolyt a kezén. Igen, annyi volt belőle a héjban.

- Albedó (spanyol) vagy rind /zest  (angol): a pericarpium másik fele. Ez a flavédó és a gyümölcs húsa közötti, rostos, szivacsos fehér réteg. Van faj, amelyiknél paplanvastagságú, és van, amelyiknek jóformán nincs is. Az összetétele (mármost az ehetetlen, szívós cellulózon kívül) fajonként változó.  
. 

Cédrátcitrom (balról) és mandarin albedója

- A gyümölcs húsa: (semmi spanyol/angol név? Na de kérem! - a szerk.) ezek a jellegzetes, áttetsző, színes gerezdek. Kultúrfajtáknál ez nagy, lédús félholdakat jelent, szerencsés esetben mag nélkül, míg a vad citrusoknál a hús kevés, keserű, rostos és tele van böszme nagy magokkal. Cserébe viszont nagyon illatos és festékanyagokban gazdag lehet.

Aztán az anyagaik!

Rengeteg olyan vegyület van, amit elsőként a Citrus nemzetségből írtak le, ezeken rajta is maradtak a régi, szép beszélő nevek.  Igen-igen, megvan nekik a kötelező, húszsoros szisztematikus nevük is, de az eb nem használja őket, mert a másik minden elmond.  Nézzünk meg néhány példát!

Illatanyagok, illóolaj-összetevők: Ezek nagyrészt a terpenoid nevű vegyületcsoportba tartoznak, s külön is, együtt is (mily meglepő) citrusos, narancs-, vagy muskátliillatot adnak. Kedves szerkesztő úr számára jegyzem meg, hogy e vegyületcsoport nem valamely alien törzs után kapta a nevét, hanem a görög  terpenein (örülni) szóból, mert a jó illatoknak a vegyészfélék is örülni szoktak, legalábbis nem vágnak nekik olyan pofákat, mint a kénhidrogénnek. (Ettől függetlenül szíves kiadói közlésre vár máig egykori novellánk, melyben a gonosz és háromszemű terpéneken győzelmet aratnak a Kelát-rendszerből érkezett flavonoidok, azaz, a madárfejűlajcsika-fejű, jóságos idegenek. - a szerk.)

balról jobbra: citrál A, citrál B, limonén, citronellolok, bergamotén

A bergamotén képletében a vastag vonalak olyan kötéseket jelölnek, amik kilógnak a kép síkjából, és felénk néznek. Igen: ilyen összevissza áll. (Szakrajzon ez simán egy pont vagy egy kereszt, ha tőlünk elfelé halad, de hát biokémikusba kár a menetemelkedés, hehe - a szerk.)

Festékanyagok (a hírhedett Flavonoids, fuck yo! gengből…később ők is sorra kerülnek):

naringenin (ez a név vajon honnan is jön?), heszperetin (ez a Heszperidák aranyalmájából, naná)

Miegymás anyagok: citromsav (ezt már sima középiskolai bioszórán is kell tudni rajzolni, nem teszem ki, nehogymá' - a szerk.)

Aztán mostmár jöjjenek a konkrét (beton?) személyek!

Elsőre ugorjunk neki a Savanyú Jóska-ágnak, voilá: Citrus medica és Citrus x limon. (Az már mostan látszik, hogy a mindenféle ződcitromokból külön poszt lesz. Megértésüket köszönjük). Vegyük hát előre a(z egyik) családfőt, a cédrátcitromot vagy - mondom én, hogy Cosa Nostra - olasz óriáscitromot (Citrus medica).  Életrajzában - azon kívül, hogy valami különösen elfajult buliban összejött a "mit tudom én már, fiaim, melyik vót!"  mandarinnal (más szakirodalom szerint: "Kussoljál fiam, amilyen buli volt, örülj, hogy nem ugatsz!" - a következők szerepelnek.

C.medica var.etrog (Olaszország), C.medica var.etrog (Marokkó), C.medica var.sarcodactylica

Valahonnét a bús Belső-Ázsiából (Burma/Pakisztán/India határvidék, a Himalája) származtatják, 3-5 m magas fává nő, hegyvidéken, 1000 m körüli magasságig is felhúzódva él. Örökzöld. A termése simán megnőhet akkorára, mint egy focilabda (ld. http://www.tienchiu.com/2008/12/candied-citron).  A legősibb típusai, gondolom, fagytűrőek lehettek; a ma művelt cédrátcitrom nem, vagy nem feltétlen az; nálunk szobában, télikertben eléldegél, kint nem biztos. Védett, déli fekvésű helyen talán (mint ahogy pl. a füge). A jobb felől látható ujjas változat Kínában, Japánban elterjedt, mint „Buddha keze”; nagyon erős, édes illata van, ezért Japán egyes vidékén a szobában tartogatják, mint nálunk a rozmaringot, levendulát, Tesco gazdaságos potpourrit, etc. Ez a változat nem ehető. 

Gyanétom, hogy - a darázsderekú mutánssal együtt - valamiféle visszaütés lehet (mármint magyarul atavizmus, ha jól értem - a szerk.), emlékezés azokra a szép időkre, amikor még tisztességes rutafélék voltunk, és nem gömböcöket neveltünk virágzás után, hanem különálló terméskéket.

Hogy a C. medicát mióta ismerik, ezt nem tudtam kideríteni, de kb. Kr.e. 2000-1000, és innentől fogva vándorol előbb a termés, majd maga a növény és művelése befele, nyugatra, a Mediterráneum iránt: Perzsia, Sinai-félsziget, Észak-Afrika, végül Itália a megállóhelyei. El lehet gondolni, hogy a bazi nagy, illatos, rikító sárga gyümölcs mindenütt érdekesség volt, feltűnő, majd keresett és drága dolog lehetett, amerre járt.  Említik is sorban a perzsák, a zsidók, a görögök, a rómaiak.  (A görögök így méd vagy perzsa almának nevezték, innét a medica rendszertani név, a héberben pedig etrognak, ez is benne ragadt a növénytankönyvekben.)

A Római Birodalom területén Galénosz írja le a cédrátcitromot, a Krisztus utáni 1. században, innen tudjuk, hogy ott és akkoriban milyen részeit használták. (Galénosz szövegét a Terebess honlap idézi, én csak továbbhozom): ,,A kitrionnak nevezett méd alma három részből áll: a közepén levő savanyú leves részből, a savanyú részt körülvevő húsos részből és a kellemes illatú, fűszeres héjból. Utóbbi nagyobb mennyiségben fogyasztva nehezen emészthető, ellenben apróra reszelve és kis mennyiségben elősegíti az emésztést. A savanyú, ehetetlen középső részt ecetbe teszik, hogy azt erősítse.”

A levét ugyanő ellenméregnek is tekinti. Mi is az, ami Galénosz leírásából stimmel? Hát, az univerzális ellenméreg mivoltát inkább ne próbálgassuk. De az, hogy étvágyjavító, emésztésserkentő, mint minden tisztességes citrusféle, az bizony igaz.  Azért, mert az egész gyümölcs jó keserű (epehajtó), a húsa, leve savanyú (gyomornedv-elválasztást serkentő) és mert illatos.  Ami furcsaság, hogy az albedója is az - a többi rokonnál a flavédo az értékesebb, azt kell leszedni (lásd alább: forralt bor/reszelt citromhéj). Illóolaját adják a már kitárgyalt anyagok: a citrálok, limonén,  bergamotén stb. De a levél illatanyagai között találtak egy amidot is, mely ― a piszok! ― megtagadta a tisztességes nitrogénbázis-rokonságot, és juszt sem büdös.

A renegát erukamid. (C22H43NO). További állomáshelye a repce (Eruca).

A felsoroltak mellett meg még vagy negyven illatanyag jelen lehet benne, csak 3 cikkben kb. ennyi összetevőt szedtek össze. De mivel ez nem a Szagfixáltak Bulletinje itten, nem sorolom fel őket tételesen. Inkább nézzük már meg gyorsan, mit is csinálnak még a gyümölccsel azon kívül, amit már idéztem. 

Lehet a héját kandírozni; lehet alkoholban, pályinkában kiáztatni (gyomorkeserű, az bizony az); lekvárfélét főzni az albédójából (Iránban szokás). Az illóolaját lehet kinyomni vagy kidesztillálni: parfüm, fürdőolaj, arcszesz stb. készítéséhez.  De az albédójával és levével sütit is lehet készíteni, itt is hirtelen egy kép (a Wikipédiáról) ― meg egy gusztusos recept.  Utóbbiban az a jó, hogy szükség esetén behelyettesíthető mindközönségesen citrommal is :D

http://www.bbc.co.uk/food/recipes/tarte_au_citron_94480

Talán az illata, talán feltűnő mérete miatt - nem én fogom  kideríteni - feltűnik vallási szertartásokon: Egyiptomban már a karnaki templom falán is megtalálják a képét; úgy tartják, innét veszik át a  zsidók.

Etrog képe egy zsinagóga padlóján, Kr. u. 6. sz. (Kép forrása: angol Wikipedia)

Majd pedig az iszlám következik: „The example of a believer who recites the Qur’an is like that of a citron. It has a pleasant smell and a sweet taste.  The example of a believer who does not recite the Qur’an is like that of a date. It has no smell, though its taste is sweet.”  Az idézetet a Sahih- al- Bukhari és a Sahih- al -Muszlim hadith (Korán-értelmező, szövegmagyarázó) könyvek angol fordításából veszi (megint ― bocs) a Wikipedia.  E könyveket a kilencedik században élt Muhammad al Bukhari imámnak tulajdonítják. Vissza kicsit a zsidó hagyományra: itt pedig mindmáig külön előírások szabályozzák, hogy a termés a kocsányával (pitam) és a nélkül mely esetekben tekintendő kósernek, illetve, hogy a növényvédőszerektől (?) való tisztasága hogyan értelmezendő. (Bevallom hősiesen, itt nem tudtam az angol leírást követni; forrásom itt is a Wikipedia volt. Aki megszán egy rövid összefoglalóval magyarul, annak külön köszönet jár, s és az illetőt kérem társszerzőnek felvenni).

Egy személyes megjegyzés: olyan kőfejű ateista vagyok, hogy ujuj; de az ilyen kacskaringós, kidolgozott, aranyfüstös mítoszok, hagyományok és szabályok előtt rendszeresen megállok csodálkozni. Mert csodálkozni jó.

Most pedig lássuk az óriáscitrom után a citromot is!

 
Íme: a citrom, azaz C.x limon vagy C. limonum Risso

termés és termő-virágzó hajtás.

(Én megmondtam előre, hogy mindegyiknek minimum két rendszertani neve van...)

A ma is ismeretes, jó bő levű kultúrfajtá(ka)t Terebess szerint (én meg neki elhiszem!) az arabok nemesítik ki az iszlám felvétele után, rájövén, milyen jó alkoholmentes itókát lehet belőle összehozni. (Nem, azt konkrétan nem tudjuk meg, melyik ráérő jóember ― vagy csak egy szélroham/méhraj? ― csinálta meg az első C. medica x C. reticulata keresztezést! Sajnálom.) Aztán a kereskedők mellett keresztes lovagok hozzák Európába ― tudomásom szerint a naranccsal együtt ―, s így a 11. századtól terjed  el Szicíliában, Itáliában, Spanyolországban, azaz, ahol neki való az éghajlat. Mert biza a citrom már NEM fagytűrő.(Akkor sem, ha 1952 táján R. pajtás és nagyeszű mezőgazdasági tanácsadói úgy gondolták, hogy igen ― ezért nincsenek most az Alpokalján citrom-, a Hortobágyon narancsligetek.)

Igen, tudom, szobában lehet citromfát, mandarinfát nevelni. Itt térnék rá kissé, hogy sz. nyomott véleményem szerint ir-tó-za-tos türelemre vall bármilyen citrusfélét a házadba fogadni (nem volt még terriered - a szerk.). Mert: legyen neki nyugati, vagy inkább több irányból is napsütötte ablaka, de azért ne legyen ott egész nap 40 fok; ne legyen olyan a helye, ahol ― mondjuk ― december közepén rányitod a bejárati ajtót, beengedve a kint hegedülő mínuszokat. Legyen neki egyenletesen nedves, nitrogénban dús, humuszos, párálló földje (ez az egy könnyen megoldható) és legalább három méter belmagasság. És a halmozati büntetés: a citrusokon rettentő könnyen és gyorsan létesülnek kiterjedt levéltetű-törzstenyészetek (amiknek maximum akkor van haszna, ha a szomszéd kertbuzival ki akarsz cseszni, de nagyon-nagyon-nagyon.) Szégyenkezve vallom be, hogy én inkább megveszem a boltban a betevő citromot, narancsot, mandarinyt… nevelgetni meg mindenféle ajakos (Lamiaceae) gizgazt nevelgetek, azokkal jobban összejött a barátság.

Vissza a fősodorba: a citrom meghonosodik Európa legdélebbi országaiban, és a termését viszik északabbra, jó drágán. Magyarországra talán Hunyadi Mátyás korában jut el (?). Ahol nem terem meg, ott még a 18. században is értékes fűszer, majdnem luxuscikk. A szekrény tetején tartogatják a szobában (ahol telik rá), hadd árassza az illatát. „Héja reszelve mézelt borban igen kellemetes” - írja egy ekkoriban kelt szakácskönyv (a pontos forrást nem találtam meg). 
Kis színes ugyancsak a barokk időkből: J. S. Bachról jegyezték föl, hogy öregkorában igen szerette a „limonátaitalt”, de nem akárhogy ám, hanem „kevésbé mézelten és bőven citronyozva”. (Aztán végül mégsem Citrom-kantátát írt - a szerk.). Az illatot, ami mézelt borban oly kellemetes, egyébként kb. ugyanazok az anyagok adják, mint derék ősénél: a nérol, nérál, a citrálok, a limonén, de itt nem, vagy csak kis mennyiségben jelennek meg a bergamott-illatanyagok.

Az újabb időkben ― a 19. sz.-tól ― aztán már egyre könnyebb hozzájutni, gondolom, ahogy felváltja a málhás öszvért a gőzgép. Ekkoriban kerül a tisztességes angol reggeli alapjai közé a „nagy kanál, csillogó, rezgő citromdzsem” (a jelzőket Gerald Durrellnek köszönjük, aki konyhaművész mamája mívét örökítette meg). A citromos forralt bor is ― naná, majd nem ― rohamosan terjed.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK: citromos tea, aszkorbinsav, limoninok, citrompótló, Yellow lemon tree)

avagy a citrusfélék nemzetközi, mindent beszövő hálózata.

A mai nappal útjára engedjük noirpova szerzőtársunk nagy lélegzetű, epikus citrus-sagájának első sóhajtását.

VOLUME 01 - geneológia

A citrus retyerutyával úgy belekeveredtem a dzsindzsásba, hogy magam se hinném, ha nem látnám. Nem panaszkodom, hanem élő egyenesben hüledezem. Az alapfajnak hitt cuccok kétharmadáról most derítettem ki, hogy hibridek. Szóval csak a genealógia és az összetevők egyelőre:

Család: Rutafélék
Genus: Citrus
Alapfajok:

1. Citrus maxima (poméló): sosem mondtam volna meg róla, hogy NEM valami idióta keresztezés. A pofánk szakadt lefele
2. Citrus reticulata (mandarin):
   1. ámde: azon belül, hogy mandarin, még van a citrus tangerina is, amiről nem tudják, hogy faj, alfaj, változat vagy keresztezés-e (!). (bezzeg az ugróvillások anatómiájával tanszéknyi biológust foglalkoztatnak, a fontos dolgok meg elmaradnak - a szerk.) A köznyelvi angolban a reticulata is, a tangerina is "tangerine", de a botanikusaik sipítanak, hogy túróst (- Would you mind my specifiing your estimate? - Anyád!), a reticulata az "mandarin orange".  Úristen! (fock yo). Az olcsó mikuláscsomagból kiguruló, édeskés, szemérmesen héj alá penészedett kis gyümölcsről, a menza borítékos sorsjegyéről,  íme kiderül, hogy ő egy ősanya, illetve egy botanikai rejtvény. (Ősbotanikai rejtvényanya? - oh).
   2. Aztán még  találjam ki, hogy a ssp. germanica ( = amelyik zajos, nagy a villanyszámlája és durva tudatmódosító) az most reticulata vagy tangerina-e :)
3. Citrus medica (cédrátcitrom): ennek tényleg cédrusillata van, a büdzsideknél Szukkótkor az ünnepnek kelléke, nem tudom pontosan, mi, de utánanézek; valószínű, hogy valamilyen illatáldozathoz kell.
4. Citrus aurantifolia (key lime) Ennek speciel nincs is magyar neve. Ződcitrom, oszt ennyi? (A neve szó szerint narancslevelű citrom, köszönjük szépen.)

És persze aztán jön a java: , mindegyik mindegyikkel kereszteződik, majd a keresztezettek is egymással. Mert van közülük, amelyik képes összehozni egy csíraképes magot, és van, amelyik nem. (De ezt már földi halandó nem képes megérteni, melyik igen és miért). A keresztezetteknek fejenként 457 alfaja és minimum két rendszertani neve van. Illóolajaikban minimum 200, különböző szerkezetű és szagú (de ugyanolyan összegképletű!) szerves vegyület. Színezék-összetételük szemenként más.

Ó, fitokémia, én így szeretlek!

Íme egy jellemző üzekedés a fajok (alfajok?) közt:

Citrus aurantium ssp amara = keserűnarancs = C. maxima x C. reticulata
Citrus aurantium ssp amara, var. ...???? = sevillai keserűnarancs = C. maxima x C. reticulata
Citrus aurantium ssp dulcis = Citrus sinensis = édes narancs = C. maxima x C. reticulata

Citrus paradisi = grapefruit = C. maxima x C. sinensis = C. maxima x (C. maxima x C. reticulata)
Citrus limon =citrom = C. medica x (C. maxima x C. reticulata)
Citrus latifolia = lime = (C. maxima x C. aurantifolia) x ??????????

(Megjegyzendő, hogy ha a harmadik egyenletet kiegyszerűsítjük (1 - maxima)-val, majd vesszük az x=0 ponthoz tartozó differenciálhányadosát, akkor Uriel arkangyalra kijön a pí)

Pedig én bizisten csak a zöldségesnél is levő citrus cuccokat szerettem volna megírni.

Veszett fejsze (és hogy nyel-e?)
avagy fabula késő korok okulására

Írva vagyon, hogy volt egyszer réges-rég egy dolgos, jó gazda. Egy napon felkerekedék, hogy fáért menjen az erdőre, mert a hajnalok már jó ideje fehér köntösbe öltöztették a lóheréket a mezőn. Amint a pajtába befordula, látja, hogy biza a fejszéje köddé vált. Igazat szólva, a fejsze nyele ott támaszkodott a falnak hűségesen, mint pityókás ember hajnali órán. No de a foka! A foka bizony hiányzott róla! Szedtevette, teremtette! - gondolta a gazda, hát hova hányódott az a bitang vasdarab?
Emberünket sem kellett azonban félteni! Tudta ő jól, hogyan leljen a nyomára.
Volt vagyon annak idején a gazda udvarában egy népes baromficsapat. Tikok, kacsák, ludak. Egész nap kapirgáltak, finom falatokat lestek. Belebújtak a szénaboglyába, felrepültek a padlásra, a csahos eb beletörődően tűrte, ahogy az odújában kutattak húsos, kövér kukacok után. Minden nap szépen végigsertepertélték az udvart, a kertet. Na, gondolta a gazda, ha valakik, hát ezek a szárnyasok biztos találkoztak azzal az elkótyavetyélt vasdarabbal. Nem is volt rest, kezébe kapott egy szakajtó vágott tengerit, és kedveskedve, hívogatva közeledett az udvar tollas népe felé. Amazok, meglátva a bőséges eledelt, egymást tépve-taposva iramodtak hozzá. A gazda persze bőségesen szórta eléjük az eledelt.
- Tyúkicáim, drága kedves libuskáim, hát mondjátok meg szépen, láttátok-e a fejszém fokát?
Biztatta őket a gazda kedveskedve. A baromfik, eltelve a nagyszerű táplálékkal rendkívül jó hangulatba kerültek. Még a mérhetetlen önzőségükről híres ludak is hajlandóak voltak odafigyelni a szavára. Körbe rendeződtek, meghányták-vetették a dolgot. Végül arra jutottak, hogy bár nem látták, segítenek megkeresni. Hisz ki találna meg egy udvarban elrejtett tárgyat, ha nem ők, akik minden résbe beférnek vagy ha kedvük tartja bebújnak.
De hol keressék? Az egyik némakacsa azt javasolta, tudakolják meg a kutyát. Ő folyton a gazdája mellett somfordál, biztos látta, hova rakta le legutóbb. Csapatostul az ebviskó felé vették az irányt. A kutya, a lakodalmas menetet látva, kitámolygott a fogadásukra. Elregélték neki, mi járatban volnának. Az eb gondolkodott egy ideig, majd határozottan kijelentette, hogy az elveszett fejszefok bizony a fészerben van. A baromfik nagyon megörülének a hírnek, és már indultak is volna nagy dínom-dánommal a fészer irányába, mikor is irdatlan nyihogást, prüszkölést hallottak a hátuk mögül. A Pejkó volt az, a gazda egyetlen lova. Ő váltig állította, hogy a fejszefok bizony nincs a fészerben, hanem kint a kertben, a régi kőrisfába beleállítva. Egy lónak márpedig hinni kell, hisz köztudottan az egyik legjobb memóriával megáldott állat. Ezt hallva, a kutya irgalmatlanul morogni kellett, hogy márpedig a fejsze a fészerben van. Ő csak tudja, szüntelenül úgy követi a gazdáját, mint az árnyék. Az általános hangzavar akkor lett teljes, mikor előkerült a macska. Meghallva, min folyik a civakodás, elkottyantotta, hogy a minap a padláson egerészés közben látott egy fejszefokhoz hasonló fémdarabot. Ettől aztán teljes lett a zűrzavar.
Tudva levő, hogy a ház körül kapirgáló szárnyasoknak van egy bosszantó tulajdonságuk: képtelenek egymagukban létezni. Folyton csapatokban vonulnak, az időnként lemaradók fejvesztve szaladnak társaik után. Ki tudja mikor, ki szabta nekik parancsba, hogy így kell cselekedniük. Olyan régóta teszik ezt, már senki nem emlékszik rá. Senki nem találja furcsának. Ebből fakadóan egyértelmű volt tehát, hogy bárhol is keressék a fokot, együtt mennek. Miután az eb, a macska és a ló összekapott, a fejetlenség átragadt a baromficsapatra is. El akarták dönteni, hova menjenek, de csak nem jutottak dűlőre. Mindegyik megoldásnak volt híve. Kotkodácsoltak, hápogtak, lökdösődtek, de csak nem bírtak egymással. Mire aztán az egyik kakas, a legszebb tollú, a gazdasszony kedvence, előállt egy ötlettel.
- Ugyan miért is törődnek ők holmi szedett-vedett vasdarabbal? Mi végre jó az nekik? Hát ím, milyen csúnyán összeverekedtek felette, pedig eddig milyen békésen megvoltak.
Ez szöget ütött a többi szárnyas fejébe is. Kikotlották, hogy eme bősz háborúság oka nem más, mint a gazda. Tán nem is tűnt el az a fok. Csak a bolondját járatta velük. Éktelen haragra gerjedt a baromfiudvar népe és hangos zsivajjal vetette magát a gazda után. Ő, látva, hogy ennek fele se tréfa, seprűt ragadott, és azzal igyekezett távol tartani magától a szárnyasokat, míg futtában kiszuszakolta magát a kertkapun.
Nem is maradt más neki, csak ama fejsze elveszett fokának nyele.

UPDATE was foganatosíted...

Közismert, hogy akinek akváriuma van, az buzi. Vállalva azonban az olvasók tömegeinek felhörrenésével járó presztízsvesztést, ideje előjönnöm a klozetről, vagy hogy is van az az angolszász mondás, és bevallanom, élénk érdeklődést tapasztalok egy ideje magamon az akvarisztika iránt. A modern idők életviteléhez nagyszerűen idomítható ez a kedvtelés, amennyiben a megfelelő fajokkal töltjük fel a halállományunkat. Kezdésnek választhatjuk az akvárium felső harmadához rögeszmésen ragaszkodó, idegbeteg és nyüzsgő zebradániókat (Brachydanio rerio), amelyeket jól egészítenek ki az alsó régióban csapatosan úszkáló-bújkáló neonhalak (Paracheirodon innesi). Ezek igénytelen és könnyen tartható fajok. Ugyan magam részéről dániókról életem hátra lévő részében csakis élelemként kívánok hallani - természetesem Béla nevezetű teknősöm vonatkozásában - ám ez ne szegje senki kedvét, próbálkozzon a számtalan színváltozat (kettő) és elképesztően sokféle mintázat (ez is kettő) közül bármelyikkel bátran. Én persze két évnyi dánió-vesszőfutásunk eredményeként a sokak által megvetett elevenszülők felé fordítottam figyelmem, némi - az akvarisztikában sajnos elkerülhetetlen - folyamatos elhalálozás után jelenleg a fekete mollik (Poecilia sphenops), más néven elevenszülő fogasponty mellett döntöttem, már csak azért is, mert olyannyira közönségesek, hogy szinte senki nem tart ilyesmit.

 Bocsássuk előre, hogy túl is legyünk a negatív hullámokon: az elevenszülők harmadannyit sem élnek, mint az ikrázó társaik, ráadásul hajlamosak egy egyszerű vízcsere hatására is megvilágosodni, s intenzív utódgyártásba fogni. Óriási örömünkre - mely öröm e helyütt a szarkasztikus fajtából való - az utódok még el sem érik a felnőtt méretük (hímeknél 5-6, nőstényeknél 6-9 cm) felét-harmadát, máris szaporodóképesek. Na persze az efféle, egész nap unatkozó, bealgázott bakfisoktól, ha összezárjuk őket egy korlátozott térbe, mit is várhatnánk többet? Hogy aztán a saját anyjukkal nemzett ivadékoknak egymással és apjukkal keresztbe fedeztetett generációi után miféle szörnylények kúszhatnak elő egyszer csak a növényzetből, azt olvasóink fantáziájára bíznám. Ennek ellenére a lassúdad, kakaóscsiga-henyeséggel úszkáló, fekete színű pontyocskák számtalan akvarisztikai öröm forrásai lehetnek.

fekete molli, profilkép

A faj egy főleg Mexikóban és Dél-Amerikában honos fogasponty-féleség, a Poecilia latipinna díszhaltartási célokra nemesített, rövidebb uszonyú változata. A nagykönyv szerint 150 literesnél kisebb akváriumban nem javallott tartani. Tény és való, hogy - ellentétben a laikus szemlélettel - a kis akváriumokkal sokkal több a gond, mint a nagyokkal. Saját tapasztalatból annyit elmondhatunk, hogy 60-70 literes molli-tartályunkban igencsak víg az élet. A mindenféle portálokon hemzsegő hasznos és haszontalan információk tengerét végignyálazva a kezdő akvarista úgy érezheti, hogy egy közönséges guppi (Poecilia reticulata) életkörülményeinek megteremtése nehezebb, mint hópárducot nevelni agyagkaspóban. S habár kevés vagyok én ahhoz, hogy megkérdőjelezzem megannyi szaktekintély véleményét, azért talán jusson eszünkbe: az akváriumban amúgy olyannyira kényesnek mondott sziámi harcoshal (Betta splendens) eredeti élőhelyén a kambodzsai rizstermesztő parasztok lábvizében éldegél, ugyancsak vidáman. Nyilván a túltenyésztés eredményezhet bizonyos fokú túlérzékenységet, ám meggyőződésem, hogy a legtöbb halpusztulás oka néhány nagyon egyszerűen megelőzhető apró hiba.

A legfontosabb, s a mollihoz hasonló, csendes és nyugodt halaknál ez még inkább alapvető, hogy soha ne zsúfoljuk túl az akváriumot. Persze mindenki a nyüzsgő, színes halrajok látványáért eped, de ezek törékeny belső egyensúlyú, steril versenyistállók csak, jóérzésű pontykedvelők nem lelik bennük igazi örömüket. 100 literenként 3-4 mollinál ne számoljunk többet. Ha keveselljük a létszámot, vagy szegényesnek érezzük a fekete színt (és hát a korallzátonyok képe lebegvén szemeink előtt bizonyára kevesellni fogjuk), feldobhatjuk az összképet néhány neonhallal, a szegény haltartók örökös és mindent kibíró társával. Neonból ötnél kevesebb esetén nem fogjuk tudni megfigyelni a jellemző rajhal-tulajdonságokat.

 Jelen cikkünk tárgyát képező, saját tulajdonú akváriumunkban a 2 fekete molli mellett 5 fekete neonhal éldegél. Egy levegőztető mindenképp szükséges, a mollik különösen igénylik a jó vízáramlást. Hivatalos források szerint a brakkvizet kedvelik (ez amolyan se nem édes-, se nem sósvíz, nagyon jellemző a folyamtorkolatokra és a mangroveövezetekre, sótartalma 0,05 és 3% közötti.). Ez a tény senkit ne rémítsen el, nincs akvarisztikus, aki sóért könyörgő mollikkal találkozott volna életében. A hőmérséklet jó, ha 24 fok fölött van, és mivel a legolcsóbb hőmérők is külön, zöld sávval jelzik a mindenféle díszhalaknak alkalmas 23-26 fokos tartományt, maradjunk hát ezen belül és jó lesz. Nyaranta inkább a hűtés lesz a gond, legalábbis a melegebb lakásokban az intenzív szűrés-levegőztetés miatt a víz hamar átveszi a levegő hőfokát, ilyenkor pár naponta egy harmados vízcsere nem árt.

Íme a bizonyíték, nem csak arra, hogy telefonnal nem lehet akváriumot fényképezni, hanem a mollik barátságos természetére is. Majdnem olyan éles, mint a hitelesebb jeti-fotók.

 Még egy apróság: a mollik állítólag félénkek és közeledésre menekülnek. Aki ezt először elhírelte, az vagy nagyon részeg volt, vagy a mi halaink különleges tenyésztésűek, de semmi ilyesmit nem tapasztaltunk, kifejezetten érdeklődő és barátságos halacskák, szívesen mutatják magukat az akvárium előtt nézelődőnek (ld. a 2. ábrán). Nem ők a legszebb, legszínesebb akváriumi halak, ez tény, de kérek mindenkit, vesse el a felszíni csillogás iránti gyarló sóvárgást, s figyelmét fordítsa az akváriumok valódi, belső szépségének megtalálása felé.

Itt haltartó gazdánk főz, de amúgy a képnek semmi köze értekezésünk tárgyához, hacsak nem az, hogy nem halat.

Új, ívelt, és immáron 100 literes akváriumunkat gazdagítani kívántuk 2 újabb fekete mollival. Elkerülendő a nem kívánt szaporulatot, nőstényeket vásároltunk. Ennek megállapítása amúgy viszonylag egyszerű: a nőstények - másfélszer akkora méretük mellett - kerek, míg a hímek vitorlás farokúszójúak. Tegnap esti meglepetésként 4 apróság úszott elő a levelek alól, egyikük fehér, hármójuk pedig bocimintás. Gyanúnk a boltban újdonat nőstényeinkkel látszólag ártatlanul együtt úszkáló dalmata mollira terelődött. Hamarost közöljük első megfigyeléseinket a leszbikus dalmata családmodell sikereiről és kudarcairól.

UP-fucking-UPtoDATE: A nevezett 4 apróság - mint az mostanra kiderült - 8 darab, immáron 1,8-2,5 cm-es közepesség. 2 fekete, 1 pettyes, 3 dalmata 1 fehér, 1 meg mindez együtt. 3 hét alatt megtanulták, hogy bárki megy az akváriumhoz, az etetőnyíláshoz gyűlve úgy tegyenek, mintha aznap még nem ettek volna. Néha be is jön nekik. Anyjaik közül egy fogyásnak indult, élő növényeink széle kezd cakkossá válni. Napi két etetéssel kompenzálunk.

- Jelentem alássan, emerrül libák.

- Mi más madárra várunk, fiam!

- Kócsag?

 - Szaffi, valahol 37:15 körül - 

A liba avagy szabatosabban: az európai házi lúd (Anser anser domestica) a szabadságért folytatott harc, és úgy általában is, mindenféle hamvába holt forradalmi ünnep kiváló transzparens jószága. Férfias kiállása, bátorsága, félelmet nem ismerő harciassága már-már legendás. Közismert, hogy a gúnár - nem nézve az ellenség erejét, nagyságát, fegyverzetének fejlettségét - támad rá szinte bárkire, aki vélt vagy valós territóriumába lép. Szárnyait hátracsapja széttárja, tollait felborzolva lábujjhegyre állva (köszi, Babette) testét a valósnál nagyobbnak mutatja, dühödten sziszeg. Aki arra a hibás következtetésre jut, hogy mindez csak színjáték, az hamarost megismerkedik a gúnár kegyetlen csípésével is, így szerezve tapasztalatot a madarak világában uralkodó zordon viszonyokról. Libánk a baromfiudvar koronázatlan királyaként kiválóan tart rendet az uralma alá osztott kisebb szárnyasokon is, jellemzően olyan, főként parancsuralmi eszközökkel (nagyobb testi erő, harciasság, agresszív elnyomás), amelyet amúgy magára vonatkoztatva gyakorolni felette sérelmez. Libánk jellemének kapcsán ugyanakkor el kell ismerni, nem megalkuvó, lefelé taposó, felfelé megalázkodó típus: gúnárunk úgy felfelé, mint lefelé, főként csíp, rúg és tapos. Aki a senkitől meg nem rettenő, a számosabb és erősebb ellennel szemben bátran kiálló hősiességet kutatja, a gúnárénál nemesebbel alig-alig találkozhatna.

A fiatal liba, mondhatni már eszmélése pillanatától, a vezetést, törődést, irányítást szomjazza, olyannyira, hogy gyakorlatilag bármilyen, közel liba méretű entitáshoz vagy eszmei áramlathoz csatlakozni hajlandó, amit először meglát. Ezért az eszméért aztán gondolkodás nélkül, vele született makacsságával és harciasságával áll ki. Bátorsága, főként fiatal korban, hatványozottan növekszik a csoport méretével, minél inkább úgy érzi, hogy a többiek támogatását bírja, annál jobban kinyílik a csőre. De még a magányos liba sem kelti az elveszett, az eseményekkel céltalanul sodródó, magatehetetlen lény benyomását.

Aztán valahogy a liba végül szinte mindig tepsibe kerül.

A liba-szabadságharcok hősének végső nyughelye.

 A libahősök hosszú sora végezte burgonyával gondosan körberakott tálakon, petrezselyemzölddel és répás-zelleres rizzsel harmonizáló fűszeres lében, modernül otromba, 60 centis, ívesen négyszögletes tálakon, valami absztrakt és modernista, libatetemekből megálmodott ocsmány műalkotásként. A libaésszel felérhető tanulságok nem túlságosan számosak. A liba - a viccbéli sünhöz hasonlóan - rendkívül makacs madár. Következtetésként, ha ilyenre egyáltalán hajlandó, annyit képes levonni, hogy talán nagyobbat kellett volna csípni. Egyfajta, már-már irigylendő libadaccal tűzi transzparensekre a sültek képét, s kiáltja a világba libajelszavait: uniót a vadlibákkal, a csapatban elvegyült kacsák kitoloncolását, s a jogot, hogy büszkén mondhassák: szabadságot minden lúdnak.

 Mindenképp fontos leszögezni, mily felemelő ÉS értelmetlen dolog a hősködés, így együtt. Talán nem is volna baj, ha a ludak naptárában libasült-színnel szedett ünnepnap volna a sziszegés és a rugdosás napja. Kell az, hiszen libának lenni semmiképp nem könnyű, reménytelen és dicső tettekkel adós sorsú libának lenni egyenesen kétségbe ejtő volna. Majdnem annyira reménytelen, mint a Ludak Évkönyve, ahol minden nap Márton-nap, és sehol a szombat, amikor végre kiegyezhetünk egy székelykáposztában.

Jelen posztunk szíves másodközlés. A poszt eredetije a Hölgyek Öröme blogon jelent meg.

Az úgy van, hogy galamb van sok. Galamb márkájú galamb. Galambus galambicus galambi, vulgaris.Namármost marketing professzorom azt mondta, hogy a marketinges nirvánában egy olyan brand bevezetése által lehet bebocsátást nyerni, amely brand beépül a köztudatba, és átveszi az adott termék köznapi nevét. Dzsip, fridzsider, vídia. Persze ő amerikai, így nem is tudja, milyen egyszerű volt ez úgy hogy volt háromféle csoki és kétféle konyak brand(y), oszt jónapot.

Felmerül a kérdés, hogy mit csinál az egyszeri marketinges ha azt a kellemetlen feladatot kapja, hogy pozicionálja re a szirti galambot (Columba livia) annak is a házi (domestica) változatát. Öngyilkos lesz, de legalábbis valami viccesen drága belvárosi kocsmában kollegáival összejőve szeánszot rendez és brainstormingol, majd végül megidézvén Ogilvyt, Mathert, McCann-t és Erickssont, átbeszélve a nadrágtartó és energiagyümölcslé-trendeket, felkészülten, frissen borotválva áll másnap a board elé és terjeszti elő átgondolt javaslatát egy jó kis re-brandingre.

Közönséges galamb. Bill Bertram felvétele.

A javasolt új termék neve: Örvös galamb (Columba palumbus)

A piackutatás és a focus gruppen alkalmával (itt tudományos nézés következik) megállapítottuk (mi, a team, naná korszerűen nyomjuk, dinamikus teamwork, az van) hogy a szirti galamb termék további fejlesztése nem lehetséges, további leveridzselés (pénzcsinálás) a brandből nem folytatható, ezért spinoffolni (leválasztani) szükséges róla egy prémium terméklájnt, amely segítségével megszabadulhatunk a sima galambokhoz kapcsolódó negatív percepcióktól, minthogy szárnyas patkány, pestist terjesztő, vénasszony-bolondító, lichthófba-szaró, cinegének kitett tápot felzabáló és egyebek.

(nade honnan tudja az ingére a prezentáció közben José Antonio Camacho-foltot izzadó derék marketinges, hogy mit percipiál a célcsoport, a target audience? Perceptional (perceptual) mapping eredményeként, bizony. Most röviden vázolom, mi ez. Elöljáróban csak annyit, hogy ha netán kitörne a forradalom és valakinek marketinges haragosa van, az menjen oda a népvezérhez, és mesélje el nekik, hogy ezzel a marketingesek sok pénzt keresnek. Kisvártatva a tömeg a marketingeseket felkoncolja, leszámítva az előbb megerőszakolásra érdemesítetteket. Naszóval rajzoljunk egy koordináta rendszert, az sose árthat. Az x tengely egyik végére írjuk azt hogy drága és olcsó. Izé, miket beszélek én, az utolsó marketingest, aki ezeket a szavakat használta, az 1500-as évek vége felé rakta ki egy portugál karavella egy darab kenyérrel és csőre töltött pisztollyal egy távoli atollon valahol a Csendes-óceán közepe táján. Tehát az egyik végére írjuk: "kedvező árú" a másik végére pedig "magasabb árkategóriába tartozó" Az y tengely végeire pedig hasraütésesen válasszunk két nem túl negatív csengésű melléknevet. Legyen mondjuk "fanyar" és "testes" ha például borokról van szó. Ezek után, mindenféle kutatásokat behaluzva kezdjük felpakolni az általunk ismert bormárkákat a koordináta rendszerbe. A Koccintós Félédes Asztali Vörös például a "kedvező árú" végén, de a fanyar és a testes között leend, míg a Chateau du Kecskehágó Fickertal dűlő Selection Barrique Szűretlen Excelsior Cabernet Sauvignon Válogatás 2006 tétel a testes és magasabb árkategóriába esik majd. Így tele lesz mindenféle névvel a koordináta rendszerünk és ezzel vizualizálhatjuk, hogy hová is akarjuk pozicionálni a terméket. Bicskanyitogató, ugye? Én mondtam, előre polgártársak, nincs kegyelem!)

Tehát a célcsoport azt percipiálja, hogy a szirti vagy közönséges galamb egy downscale product (Ez olyasféle szitokszó, mint a büdös kommunista, vagy mint a riherongy kurva. Amikor downscale productot kell megmarketingelni, akkor persze sokkal megengedőbben állunk a dologhoz. Aki el akarja képzelni, hogy ez milyen, az nézzen meg egy román országimázs filmet.) Az örvös galamb upscale product lesz, a ritka és különös végén a percepciós koordináta rendszernek. Nade ki fogja szeretni az örvös galambot?

Nos, ha a sztori Amerikában játszódik, akkor a Mintel nevű céghez fordulnak akik (elvtársak figyelem koncoláshoz felkészülni) amelyik pontosan nyilvántartja hogy milyen terméket ki vásárol, és némi pénzért megmondja, hogy a Természet Világa előfizetői szoktak-e golfozni és a sporthorgászok vajon a keleti parton vesznek import autót inkább, vagy a nyugati parton? ennek hiányában saját mérések maradnak és minden prezentálók védőszentje, Szent Konfabuláciusz, akit a thesszaloniki hetivásáron köveztek halálra a pogányok miután az obligát térítés után két hajórakomány rossz minőségű vörösbort mint "frissítő siller rozét" adott el nekik.

Tehát meghatározzuk a célcsoportot. Drága (bocsánat, prémium) dologról lévén szó, urbánus, sok pénzt kereső fiatalokat látunk, akik követik a trendeket, két éve IPÁ-t ittak, aztán bort, jelenleg pálinka-szakértők. Diplomásként természetesen romkocsmákban fordulnak elő, de munkába jó minőségű, gallérnál-mandzsettánál duplán hajtott és szépen eldolgozott inget viselnek, cipőjük minimum Salamander de inkább Clarks vagy Ecco, a HVG-t olvassák és kritizálják, és érzeékenyek a trendekre. Tudják, hogy a legújabb trend szerinti dolgokat hogyan kell indzsojni. Ezt úgy kell érteni, hogy anno hat-hét éve, amikor még a whisky ment, akkor hanyagul visszaküldték a skótviszkis pohárban hozott bourbont és viszont. Amikor tényleg vállalatigazgatók lesznek belőlük, előfizetnek a Cigar Aficionado-ra. A kollektív futballozások helyét átveszi a rafting, a geocaching és a siklóernyőzés.

Nade mi az az IPA? Tegyünk egy kis kirándulást a madarak szép és változatos világából a marketing-közhelyek közé. Ha valaki netán marketingest akar fogni magának szexuális együttlét céljából, vértezze fel magát, az autók pozicionálásán is túlmutatóan. Az autómárkákról beszéléssel ugyanis Budapest belső kerületeiben csajozni, pasizni nem lehet. Ellenbogen az IPA az itt nem az iparűzési adó, hanem az Indian Pale Ale. Anélkül hogy jobban belemennénk, ez nem más, mint az annyira nem keserű-savanyú sör, amit az úri gyerekek gyomra is bevesz. Egy csomó élelmes üzletember elkezdett ilyet főzni világszerte és azóta iskolapéldája ez annak, hogy lehet a piaci réseket betömni. Tanuljuk meg a fenti szöveget a maliciózus felhang nélkül és már sikerünk is lesz.

Tehát az örvös galambot szeretni fogja majd a fizetőképes fiatalság, persze csak ha kitaláltuk, hogy ezt miért tegye. Előszöris, az nem lehet baj, ha kicsit nagyobb, végülis a modern fogyasztói társadalomban az anyag a legolcsóbb, az overhead változatlan (ne érdekeljen, ezzel a stratégiai tervezési osztály vezetőnőjét szedhetnéd fel, ha nem lenne férjnél, és egyáltalán kijönne néha az irodaházból) így a unit cost majdhogynem változatlanul alakul.Az örvös galamb ezt teljesíti is, hiszen a sima galambnál mintegy 20%-kal nagyobb, a közvetlen kompetitoránál a balkáni gerlénél (Streptopelia decaocto) viszont akár 35%-kal is. Ez tehát jó, elfoglaljuk a nagyméretű, különleges galamb niche-t amelyre a kutató vízityúkjaink a (a ríszárcsák, elnézést) azt mondják, hogy évi öt-tízezer egységet simán felvesz. A kutatás azt is kimutatta, hogy a gerle egyenletes szürke színe a fekete nyakörvvel bejön a népnek, de szeretik a galamb sötét. irizáló tollazatát, ugyanakkor idegenkednek a rendszertelen tarkaságtól. A kettőt tehát ötvözni kell, így előállítva egy egyszerű, de mégis prémium hatást keltő színsémát.

Balkáni gerle, Adrian Pingstone felvétele a wikipédiáról.

De hiányzik még a key feature, ami majd a selling point lesz. Nem kell messzire menni, Steve Jobs, nyugodjék, Panenka-tizenegyest rúgott a marketing világának, amikor legújabb termékéhez, a sima médialejátszóhoz tíz éve fehér fülhallgató-kábelt rendelt. Azóta is, a hogyan legyünk nagyon egyediek címet viselő előadásokon (amelyeket rendszerint legalább száz ember előtt tartanak, a motivational speaker gázsiját szétdobandó) elmondják, hogy úgy kell, ahogy Jobs csinálta. Halottakról jót vagy semmit, de ha egy szeánszon megidéznék a szellemét, az én kérdésem az lenne: Stevo, ez direkt volt vagy valaki elírta a cikkszámot, amikor a Rhongyuang Export Manufacturing Fangda Corporationt-től megrendeltétek? Anyway, a legenda az legenda.

Tehát cseréljük a Zserl dö Balkán fekete nyakörvét fehérre! Tádám! Kész a product, nagy, minőségi hatást kelt, van rajta egyedi kütyü, ritka, posh, stylish, prepy, hipster és cool.

Ja, és ha ez még nem lett volna. Papagalamb és mamagalamb kézműves munkával évente legfeljebb kettőt gyárt belőle. Limited edition, fuck yeah, ahogy a prezentáció után, a második korsó IPA és egy Bivalybasznádi Mézeságyas lenyomása után fogalmaznánk, lélekben már azon gondolkodva hogy a következő birdwatchingra a csajunkat az egyhatos Focus helyett dízel Mondeóval visszük. Mert az olyan upscale.

És akkor kép a főhősről:

A kép Tari timi blogjáról. Ugyanitt kevésbé jópofáskodó ám annál részletesebb leírás: http://www.felsofokon.hu/tari-timi-blogja/2012/03/31/regi-ismeros

És végül, de nem utolsó sorban a pedigré, szokás szerint a wikipédiáról:

Kőszonettnyilvánítás

Figyelem! /Úpozornenie!

Jelen posztot nem Juhász Árpád írta, se meg nem az egri föcitanszék munkaközössége, hanem egy lelkendező amatőr. Az a fajta, aki elegáns és könnyed geológuskalapács helyett ökölkővel üti a vésőként használt csonka, de élét fickósan tartó kést, s utóbb még megtanul dárdahegyet pattintani. Nem tudja egy saspillantással áttekinteni az egész fejtést-dőlést-csapást, és evvel tisztában is van.

Szerkesztői közbevetés: e helyütt szeretném mélységes tisztelettel idézni a Pollack Mihály Műszaki Fősikola környezetmérnöki szakának indulóját, hogyaszondja:

"Felmentünk a Jakab-hegyre dőlést, csapást mérni,

Megkért engem a kollegina, hogy tanítsam észlelni.

Hát észleltünk mi összevissza annyi dőlést, csapást,

Hogy egész úton hazafelé lógott a kalapács."

vissza a tárgyhoz

Alant olvasható, miket talált egy ilyen egyén az Egertől északra fekvő, most is működő Berva-bányán, illetve Bervának egy kis darabkáján. Akit izgalomba hoz a környék, annak ajánlom még ezt a két honlapot:

link

link

meg ezt is: Bányászati és Kohászati Lapok. BÁNYÁSZAT 142. évfolyam, 2-3. szám, 20.old.

A bervai mészkőbánya összképe (Lépték: kb. 200 m).

 A bánya az ún. bervai mészkõösszletre települt, a Bükk-hegység DNy-i részén, a Berva-völgytõl a felsõtárkányi Mészvölgyig. Az itt fejtett mészkövet elsősorban építkezéshez használják: szép „húsú”, galambszürke vagy halvány sárgás színű.  A triász kor középső szakaszában (228-237 millió éve) keletkezett. A bánya összképén pirossal van jelölve a terület  legdélibb csücske: ez mind az, amit 2*1 nap alatt be bírtam járni. Úgyhogy, kedves gyűjtőtársak, nem kell attól félni, hogy egymás tyúkszemére lépünk. Kékkel jelölve 2 üzemi épület (őrlőmű). Tájékozódási pontnak jók! Messzire elkerültem őket; mert ha üzemi területen találnak engedély, meg sisak (erőművi szóhasználatban: kobak. Csak mi nem írunk ugye börtönszleng-blogot priusz nélkül - a szerk.) stb. nélkül, hazáig kergetnek, teljes joggal. Csoportos engedélyt viszont ad a bánya. Ha van egy kisbusznyi szent őrült a nyájas olvasók közt, érdemes összeállni és megpróbálni.

Egyedül indulva, Egerből a 14-es helyi járattal fél óra-negyven perc buszozással lehet kiérni a Berva Rt. (szerelvénygyártó cég, nem azonos a bányával!) főkapujához. Én is így tettem. A busz hétvégén félóránként jár, kellemes egynapos túrát lehet így csapni. 

Durván ez a két alkalommal összesen megtett útvonal. 

 A buszmegállóból DNy felé indulva, keresztül egy tipikus kis előkertes bányászkolónia-utcán lehet kijutni egy elágazásig, ahol földutak futnak széjjel, illetve egy iparvágány megy ÉNy felé. Itt egy elhagyott épület is áll: talán őrház lehetett. Nem tudom. A földúton irány északnak, ahogy lehet, irány El Dorado. Mennyit láttam El Doradóból? Keveset: a legdélibb platót és az onnan kb. nyugat-délnyugat felé a hegy lábához induló vízmosást: fehér és szürke kalcitok lelőhelyeit. 

 Mik is ezek itten?

 A kalcit a mészkőnek egyik, nagy kristályokban megjelenő változata  (ez is, az is kalcium-karbonátból van). Neve  a latin calx ― mész, mészkő ― szóból ered. Gyakori és nagyon mutatós cucc.  Lehet átlátszó, fehér, sárga, vöröses, szürke, ritkán kék, zöld vagy fekete. Keménysége 3 körüli; ez azt jelenti, hogy  körömmel nem, de egy fémpénzzel már karcolható (felteszem itt a Mohs-skáláról lehet szó - szerk.). Nagyon sokféle alakja lehet: oldalba lökött négyszögekkel határolt test (romboéder), hegyes, agyarforma (szkalenoéder), vagy apró kristályok gömbölyű halmaza; hivatalosan egyébként a háromszöges/hatszöges kristályosztály tagja.  Nyomás alatt, rétegekbe gyűrve a kristályok eltorzultan nőnek, így az eredeti rombos lapok meggörbülhetnek, összepréselődnek. Keletkezhet kalcit mészkő metamorfózisával (lesüllyedő rétegekben, nagy nyomás és sok hő hatására a mészkő átkristályosodik), és megjelenhet vulkáni kőzetek, érctömzsök repedéseiben, mint a repedést elárasztó forró vizes oldatok csapadéka.  Igen,  vízkő, csak díszesebb, esetleg aranyozott kötésben.

 A platón többek közt egy kb. 15 X 15 X 20 cm-es sárgásfehér kalcittömböt találtam. A málló, algás, agyagos részt leütögettem róla. Ez a köves fotók közül az 1-es.

Szerkesztői közbevetés: A képek természetesen másolásvédelmi okokból életlenek olykor. Aki mást mer állítani, azt tossza oldalba egy talicska aprómajom. 

1. A legnagyobb darab (mellette egy gyufaskatulya mint mérce)

 Nem egykristály, 2-3 különféle síkban nőtt, s összevissza repedezett.  Érdekes, „pikkelyes”, sok lappal csillogó felülete nagyon tetszetős.

Aztán egypár nagy, kristályos, fehér kalcittal borított mészkőszikla is van odafönn.  2-3 különböző szövetű réteg is „ül” az anyakőzeten. Akad köztük 1m X 1m X 1m körüli, sz’al, mint egy nagy fotel (drága bloggerina, kendnél aztán igen klasszikus német bútorzat lehet, ha Önnél, kedves, a fotel az köbméteres kiszerelésben található - a szerk.). Kristályaik mérete is ezzel arányos. Mállottak, zuzmósak-trutymósak már, de érdemes megnézni őket. A 2. sz. példány az egyik ilyen tömbből kimállott darab, egy kristályréteg töredéke; két véglapja jelenti a réteg határait (a kép az igazi méretnek kb. fele!).

2. Kimállott a helyéről, csak föl kellett szedni…

Ezen a platón és környékén órákig el lehet krampácsolni a törmelékben. Érdemes valami nagyon ócska, nagyon leharcolt szerelésben jönni ide, mert a terep nagy részén jó élénksárga színű, okkeres a talaj, ha ez beletörik valamibe, nincs az az akadémikus mosópor, ami eltüntesse. Itt szép kékesszürke kristályok is előkerülhetnek a fehér példányok mellett (3. kép). Nemcsak a szín, a forma is változatos. A vörös-sárga, földes bevonat sok régen kint lévő, málló tömbön is megjelenik, repedéseikben megül (4. kép). N.B. A 4. képen nemcsak egy szép kalcit látszik, hanem az is, h szerző életében először látott digitális kamerát hátulról. Bocsesz.

3. Szürke kalcit, valószínű romboéderesnek indult.

4. Kalcit vörös bekérgezéssel, a kéreg színe áttetszik a kristályon.

Ez egy „agyar” formájú tömb töredéke; sajnos vigyázatlanul csomagoltam…                            

A fehéres, áttetsző-átlátszó tömbök repedéseiben pedig, akár 5-20 cm mélyen is, zöld-és vörösmoszatok élnek. Elgondolkodtató, hogy a kristályokon át beszűrődő fény, meg annyi víz és szén-dioxid, ami bejut hozzájuk, már elég nekik a szaporodáshoz. Na, erre a lakhelyre varrjon valaki jelzálogot.

A vízmosásban lefelé végigmenni háromszor próbáltam: először, utoljára és soha többé. A maga nemében gyönyörű. Meredélyes, kanyargós, és sok éven át koptatott, Moore-stílusú, szürke, fehér vagy ippent cirmos mészkőtömbökkel (5. kép) megtűzdelt. Egyik-másik kövön hajszálgyökerek nyoma is feltűnik.

 5. Az idei tavasz trendje a rétegsorrend-minta! Törzsvásárlóinknak hellokittys jelmagyarázattal!

 Kicsit hajhullasztó, ha egy csíkos követ kézbe véve megszólal Énke (he? - a szerk.) a fejedben: „Most egy darabka tengerfeneket teszel zsebre… valami sok éven át zavartalanul punnyadó öbölből, kék lagúnából.  El tudod képzelni?”  Nehezen, de azért sikerült, és kúsztam tovább. Mellettem két oldalt néhol embermagasságig lehetett látni az olvadékvíz nyomát, a sima rétegben beszáradt, finom iszapot: egy-egy helyen pedig az újra befagyott, végül csak beszáradt tócsák helyét, a kis jégtűk lenyomatait. Négy-öt helyen is kidőlt fatörzs fekszik a medren keresztben. Hogy aztán mi lehet ebben a mederben egy felhőszakadás után, azt könnyen hozzáképzeltem. Viszont közvetlenül a plató alatt egy szakasz jóformán járhatatlan. Összevissza álló betonlapok és szépen fejlett csipkebokrok közt ― verje el a jég a tövét mindegyiknek, vitamindús bogyóikkal együtt ―, hason csúszva mentem át, és tényleg megfogadtam, hogy még egyszer nem, mert isten tudja, mi és hogyan szakadhat le a torlaszból.

Ha azonban fölmerészkedünk a hegy lábától az eltorlaszolt szakasz alá, ott lehet, kis kopácsolással, a görgelékben olyan kövekhez jutni, mint ezek (6. és 7. kép)

6.-7. A csúcspéldány (a képeken a méret szűken harmada az igazinak.)

Ez biz’ nem csereberére szánt darab. Nagyobbat találtam Bervabányán, mint ő, de szebbet még nem.

Vagy csak úgy, mezítkézzel turkálva, affélét találni, mint a 8. képen látható darab. Ez kissé viharvert külsejű. Jó, de hát milyen legyen valami, amit visz a víz?  

8. A tisztesen kopott

Ha pedig a kedves olvasónak nincs szíve otthagyni a belvárosi turistafejő üzemegységeket és a málnaszörppel fölengedett, jéggel feszolgált rozé fröccsöt―  ezt egy létező egri borszalon kínálja Rozika néven ―, akkor ajánlom neki az Eger patak könyöklőjének zúzalékkal felhintett szakaszait megtekintésre. MÉG nem gyűjtő embertársaink beetetésére kitűnően alkalmas e helyszín, amúgy. „Nézd, de szépen csillog ez a murva! Mi lehet?” (9. kép). 

9. Zsebkristályok, minden színben. Lelőhely a patakpart, az egri tesi tanszék parkja etc.

A biológia tudománya ismeri a "niche" fogalmát (meg a marketingé is, de ez nem az a blog). Ez nem más, minthogy hasonló szerepekre, hasonló állatokat szánt a természet. Ez persze kiterjeszthető ételekre is, minden húst is evő nép ismeri például a kevésbé szép húsdarab apróra vágását és megsütését, majd kenyérrel fogyasztását. Az azonos niche-ben helyet foglaló állatok külsőre általában hasonlók, de előfordulhat, hogy egymással semmiféle rokonságban nem állnak. Így fordulhatott elő például, hogy az erszényes farkas voltaképpen egy kisportolt, agresszív vombat (Vombattus combattus) volt (míg ki nem halt) és a hiénaféléknek sem a kutyákhoz van közük, ugyanis a macskafélék alrendjébe (Feliformia) tartoznak, kutyaszerű megjelenésük ellenére legközelebbi rokonaik a cibetmacskák. Egész más a helyzet a hiénakutyákkal, amelyek valódi kutyák, de ezzel már nagyon elkalandoznék.

Előfordulhat tehát, hogy Juan Arranzubia Diaz Todos Los Santos Menendez Garcia Acosta Elgorriaga Tristan de Santamaria Lopez Buscar Una Mosca da Badajóz y Ferromagneta, kiváló konkvisztádor, mikor egyszercsak lát egy vadmalacot az Amazonas dzsungelében, simán vadmalacnak fogja hívni, holott amit látott az nem az Artiodactyla (párosujjú patás) rendbe tartozik, hanem a rágcsálókéba (Rodentia), voltaképpen ő a tengerimalacok Shaquille O'Neal-je. Mondjuk Shaq-et nem üldözik jaguárok csendes amazón éjszakákon.

Ez itt balra a vízidisznó

Ellenben, ha a fenti konkvisztádor, akit nevezzünk az egyszerűség kedvéért Juancito-nak, ahogyan anyukája is tette, kacsát lát, akkor az kacsa volt. Mert a kacsa az kacsa, a tautológia meg tautológia. A rekurzív definíciókat adó ritterek meg a Tauton Lovagrend. Elnézést.

A kacsák tehát világszerte elterjedtek és elfoglalják a vízben úszkáló és minden szerves táplálékot felzabáló, úszóhártyás lábú madár fülkéjét (mert a niche jelentése eredetileg ez). Legalábbis nem tudunk búvárkodáshoz adaptálódott keselyűkről vagy struccokról. Az egyetlen zavaró a guvatfélék (Rallidae) családja lehet (pl. a szárcsa) ők a darvak rokonai. Viszont szintén világszerte előfordulnak.

A makira vízityúk, ami sokkal ritkább mint a szárcsa

A kacsákat a laikusok három klasszisba rendszerezik: 1. Házi kacsa (domestica) 2. Vadkacsa (vulgaris) 3. Olyan érdekes, nemtudommilyen kacsa (peculiaris). Tekintettel arra, hogy ez egy laikusoknak szóló blog, én is ilyen sorrendben tárgyalom őket.

A házi kacsa (kácsa, réce, rucza)

További felosztásokat is eszközölhetünk. Az egyik szerint van élő és sült ~, a másik szerint fehér és nem fehér ~, megint mások a hápogó és nem hápogó kácsák között vonnak demarkációs vonalat. A sült kacsákat itt és most nem tárgyalom, holott panaszkönyv-folyómétereket lehetne teleírni amatőr módon alul- és túlsütött, gyalázatos kulimászokba forgatott kacsákról, amelyek egy életre elveszik a kedvét mindenkinek, aki kacsahús fogyasztásár adná a fejét. A fehér és a tarka kacsák már érdekesebb téma. A tarka az vagy atavizmus (tehát egy rég megvolt és azóta az evolúció által már beszüntetett tulajdonság visszaütése, mintha teszem azt, Gyöngyöspatán a kocsmában ékes szankszkrit nyelven fakadnának nótára. Hú, ez most kérem egy bújtatott rasszizmus volt, ráadásul pontatlan is, mert a "hej rigó, rigó, részeges ló" és hasonló sorok proto-indo-iráni nyelven kellene, hogy felcsendüljenek) vagy ha nem atavizmus, akkor kikapós tojót és egy vakmerő vadkacsa-gácsért sejthetünk a dolog mögött. Hogy az alábbi képen látható kavarodáshoz a nemi élet milyen szabadossága vezetett abba bele sem merek gondolni. Erkölcsi fartő ez, kérem.

A nemfehér kacsák azok a magyar (vagy más néven parlagi) kacsa változathoz tartoztak régen. Idősebbek ezen a tájékon keressék gyerekkoruk kacsasült élményeit, hiszen régente ez volt a házikacsák közül a legelterjedtebb. Később kiszorította a pekingi kacsával létrehozott hibridje, illetve a néma kacsa, amire mindjárt rátérünk.

Pekingi kacsával kapcsolatos személyes élményem az a dús lakoma (--> irdatlan, ordenáré bezabálás) amelyet Pekingben sikerült megejteni. Pekingi professzorunk elvitt minket egy olyan pekingi kacsaétterembe, amely nem az ebből élő kacsabulváron van turistáknak, hanem helyi ínyencek titkos kéjtanyája, egy külsejében leginkább a budapesti közvágóhídra emlékeztető üzem étkezdéje helyén (a menzás kiadóablakot is meghagyták). Itt megtudtam, hogy kultúrember kacsahúsnak azt a komplexumot nevezi, amely a kacsa cukros-pikáns máztól roppanósra sütött bőréből, az alatta levő ujjnyi zsírból (gondolom nem tápos kacsa volt, mert igen finom volt a zsírja is) és a zsírban porhanyósra puhult felső félcenti húsrétegből áll. Ezt a külső részt egy éles késsel körülbelül két perc alatt metélte le a szakács, olyan míves mesterségbeli jártassággal, hogy ha nem lett volna  vigyorgó kínai, akár Figaró belépőjét is előadhatta volna az első felvonásból, bár a librettóban olyan nincs hogy kínai nem lehet Figaró. Énekli itt: Nicolae Herlea. A többiből levest főznek, és a végén a dugig jóllakott vendégek turkálnak benne, de ez ott nem illetlenség, a kínai vendéglátás (tapasztalatom szerint) abból áll, hogy addig tömik a hosszú orrút, amíg már csak piszkálni bírja az ételt.

Jelentőséggel bír még az indiai futókacsa, amely elsősorban a  noirpova kiskertjét is károsító spanyolcsigák kiirtójaként ismert.

Aki a házikacsákról ennél részletesebben akar tájékozódni, meg se álljon idáig:

www.agr.unideb.hu/animaldb/baromfi/kacsa/kacsa004.htm

És végül a házi kacsák közül utolsóként, foglalkozzunk a néma kacsával is. Neki (a fenti linken is kitárgyalt kiváló húsa mellett, lásd pézsmakacsa) az a jellegzetessége, hogy nem a tőkés réce leszármazottja, mint az összes többi házikacsa, hanem az azonos niche-t betöltő pézsmarécének, amely Dél-Amerikában honos, tehát Juancito valószínűleg őt süttette meg konkvisztálása alkalmával, néhány, a katekizmus tanulásában mérsékelt szorgalmat mutató bennszülött mellett. Rendszertanilag a pedigréje ez:

További jelentős tulajdonsága, hogy az egyik nagyim ilyeneket tart. A képet kiváló amatőr fotós barátom, Gáts Balázs lőtte.

A vadkacsáról mit is írnék. A gácsér feje zöld, a tojóé barna, és ha kiborult egy karton ásványvíz a plázában, és elfelejtik felmosni, holnapra lesz ott egy pár belőlük. Rendszertanilag ő úszóréce:

(majd elfelejtettem: rendszertani táblák természetesen a wikipédiáról). Namost. Mint azt említettem, Juancitoék bizonyára láttak mindenféle kacsákat, de ők a földnek olyan korában éltek, amikor még simán bele lehetett halni a skorbutba vagy a bárányhimlőbe, ellenben, hajósok kontinenseket, szigeteket, országokat nevezhettek el magukról, és magasról tettek a kacsákra. A mai korban azonban örül az ember, ha legalább egy állatfajt elnevezhet magáról, így a világon mindenfelé előforduló sötétebb, világosabb, kicsit nagyobb, kicsit kisebb és egyéb vadkacsákat ma ennyi külön fajként kezelik:

• kormos réce (Anas rubripes)
• floridai réce (Anas fulvigula)
• mexikói réce (Anas diazi)
• mariana-szigeteki réce (Anas oustaleti)
• laysani réce (Anas laysanensis)
• hawaii réce (Anas wyvilliana)

El bírom képzelni, hány jó kis impact factoros publikáció lett belőle, míg megindokolták ezek külön fajként kezelését. Ennek egyébként más récefjaok is áldozatul estek, lásd még a Kerguelen-szigeti nyílfarkú récét (Anas eatoni). A tőkés réce képe egy, a Sárrét madárvilágát bemutató oldalról.

Egyéb ruczák

Réce és ruca sokféle van, itt mifelénk főleg úszó- és bukórécék, a madárhatározómban oldalakon át sorakoznak, egymásnak közeli rokonai. A sima vadkacsától az különbözteti meg őket, hogy félősek, nem maradnak meg olyan bátran az ember közelében, illetve egy részük vándorol is, mint távolabbi rokonaik, a vadlibák. Ezért aztán én most csak azokat veszem sorra, amelyek már Herman Ottónál is előfordulnak. A hermanottóm harmincas évekbeli kiadás, a nagyfateré volt, egyes récék azóta kivándoroltak, másokat elcsatoltak.

A barátréce (na, ő pont nincs Herman Ottónál...)

Ő, amint az a táblázatból is látszik, bukóréce, látszik az alkatán is hogy némileg különbözik az úszórécéktől. A bukórécék között ő a leggyakoribb errefelé, életmódjáról írni nem sokat tudok, felzabál mindenféle vízi biszbaszt és kütyüt, mint általában a kacsák. Hazánkban védett. Mivel ez a blog nem politikai blog, nem nevezem meg azt az ismert nőjogi aktivistát és nemeslelkű sportvadászt, egyben honatyát, aki kitalálta, hogy vadászni kéne rá. Az ismert feminista és a vallási tolerancia kiemelkedő harcosa úgy tűnik nem vadászik elég ideje ahhoz, hogy észrevegye, hogy Magyarországon kultúrvadász kétfajta állatra fog fegyvert: káros dúvadra (kóbor kutya) vagy olyan vadfélére, amellyel kapcsolatban felelős, szabályozott vadgazdálkodás folyik.  Aki másfélére is, azt vadászéknál, ha jól tudom "lövő" néven tartják számon, nem épp a megbecsülés jeleként. Szerencsére az ismert nőjogi aktivista és sportvadász terve nem jött össze, így addig is, amíg nem képzik át hazánk sertés- és szarvasmarha inszeminátorait Nemzeti Sokasodás Operátornak, engem nem ugratnak hetente kétszer fantomra, és nincs engedélyezve az sem, hogy nemeslelkű sportvadászok 30mm Oerlikon vagy 40mm Bofors mintájú gépágyúkkal pásztázzák a nádast, vagy egyszerűen helikopterről napalmozzák, az ezekről az intrikákról mit sem sejtő barátréce nyugodtan zabálhat hazánk nádasaiban. Neil Phillips művészi felvétele.

A nyílfarkú rucza

Herman Ottó szerint "vad, nehezen megvigyázható" madár. Amellett, hogy a jövőben  hazánk fejlődő vadvédelme miatt hőkövető rakétás vadászatának engedélyezése várható, sok érdekességet nem tudok összeszedni róla. Kacsa. Az idősebb tojójak a tiszteletlen fiatal gácsérok különböző internetes fórumokban csak mint "NYILF" emlegetik. Azt, hogy a világ másik végére, a Kerguelen-szigetekre hogy keveredett egy kisebb populációja, senki sem tudja. Szerintem az ufók voltak. Ez a pedigréje:

Az kanalas rucza

Noha neve erre utal, nem keverendő a cigányrécével, semmi köze a beásokhoz, bár csőre alkalmas lenne akár használtcikkek importjára is. Ehelyett a sekély tófeneket böngészi vele és minden állatkát megeszik. Mivel rendszeresen halak ikratelepeit is felzabálja, a halak sztárügyvéd-Strassbourg-Azurák Csaba kombó bevetését fontolgatják ellene. Pedigréjét nem részletezem, ugyanaz mint a nyílfarkúé, csak a kanalas latin neve Anas clypeata. Photo by Walter Siegmund.

Cigányréce (ez sincs Herman Ottónál, amúgy Aythya nyroca)

Hazánkban ritka, fő elterjedési területe tőlünk délebbre és keletebbre van. Magas (500.000.- Ft.) eszmei értéke miatt azonban érdekes lehet, egy olasz-magyar kormánydelegáció megtekinthetné például, amint valamelyik Gripenünk lézervezérlésű rakétát indít rá. Közben a háttérben spontán szülések.

Ez a cigányréce a Lódz-i Állatkert lakója "chrumps" wikipédia

És akkor még két csoport a végére, amelyeknek a hazai vadvilág szempontjából különösebb jelentősége nincsen. Az egyik ilyen a díszrécék (karolinréce, mandarinréce) csoportja, amelyek eredeti élőhelyükön a tök közönséges kacsa helyét foglalják el, díszes tollazatuk miatt azonban importálják őket, akárcsak a fácánokat, akikről majd a közeljövőben fogok értekezni. Itt a képen egy karolinréce. Mandarinrécét a Margitszigeten lehet megfigyelni, a legkisebb és legszínesebb kacsa a madárröptetőben. Alant ha minden igaz, "mepisz" felhasználó képei az indafotón:

Végül, de nem utolsósorban a showbiz-kacsák. Róluk csak kép van, mert már így is hosszú ez a poszt.

That's all folks!

UPDATE: Steinmann grófnő felvetésére: Bulvárkacsákkal nem foglalkozunk. :-)

Szerkesztőségünk egybehangzó, tudományosan megalapozott szakvéleménye alapján ilyen állat nem létezik.

A vándormandró (Homo sapiens vagabundi) egy kiemelkedően jóvágású példánya, a különleges életmódhoz való végletes alkalmazkodás fajtajelleget mutató jeleivel, úgymint: szíjas izomzat, kopásálló felhám, tartaléktápanyag-tároló hasi szövetek, ergonomikus kronométer, valamint a szembe jutó fény mennyiségét hihetetlen finomsággal szabályozó retesz-mechanizmus.

A vándormandró jellemző megtalálási helye: az erdei ösvény. Gyakorlott vándormandrók az avar zizegése alapján GPS-pontossággal képesek azonosítani a földrajzi helyet.

Lépten-nyomon élelmet lát a vándormandró figyelő szeme: tavaszi avaron tenyésző salátaboglárka. Ha nem az, akkor is megette. Nyami.

A vándormandró gyakran bukkan csatangolásai közben idegen civilizációk nyomaira. Gyanúnk szerint a Zeta reticuli rendszerből érkezett intelligens gázfelhő felelős ezért a földi logikával megmagyarázhatatlan építményért.

Az elmúláson merengés magányos szentélye. A képen felbukkanó rügy a reményt festi halványzöld füstként a kompozícióba.

A vándormandró zokogva konstatálhatja olykor, hogy kedvenc medvehagyma-lelőhelye tavaly óta erőszak áldozatává lett, majd susnyássá silányult. A fajta jellegzetessége az ilyenkor hallatott "apékrakjabelearücskösfaszát" kiáltás.

Ismeretlen eredetű csontok jelzik: a közelben vándormandró-hordák vagy oposszumok garázdálkodhatnak még. Éber figyelem javallott!

Talán inkább oposszum.

Vándormandrónk kelta fajegye, a kompozícióból jobbra kidőlő gyertyán. Hivatalosan a társulás gyertyános tölgyes, ennek megfelelően hátul néhány bükk. E fénykép alapján kérjük a hatodikos második témazáró jegyünket közönséges, proli ötösről csillagos ötösre átminősíteni, visszamenőleg, valamint levonni az esetből a megfelelő következtetéseket.

Ez a decens kis felső meg eladó.