Üde erdeink egynémely lakója - lett légyen bármilyen alattomos kis féreg - hangzatos és a felületes megfigyelő számára üngyömböngyi-mufurcplötty kis édi-bédi nevecskék mögé rejti való természetét.
A szemét.
Itt van mindjárt a rettentő komolyan hangzó nevű különlábtőízes bogarak csoportjába tartozó Hólyaghúzóbogár-félék (Meloidae) transzparens faja, a közönséges nünüke (Meloé proscarabaeus). A lágy "n" hangok, a csókra csücsörítően elbájoló "ü"-k, és persze az aljasul a név mögé pöttyintett kicsinyítő képző mind azt a téves képzetet keltik a bükköseink andalító antipasszátjában andalgó Andikákban és Bandikákban, hogy valamiféle habcsókos lányregény huncut kis erdei tündérkéjét vetette eléjük a kárpát-medencei fauna egy véletlen merítése.
Lófaszt (penis equi), mama! (E helyütt kérjük a professzort, tegye az egészet vocativusba, kommentárisan, thx a lot - a szerk.)
Ha a méhek (Apis mellifica) beszélni tudnának, igen valószínű, hogy az arcba temetett zokogás hangjain tudnának csak szólni a potrohba kapaszkodó piciny, kacsos csápok motozásáról, majd a döbbenetről, mikoron a lezárt sejtből a várva várt csemete (mindig az ötmilliomodik a legkedvesebb a méhanya-szívnek) helyett egy zsíros seggű, kékesfekete izé pondorodik elő.
Megrázó.
Ennél is zavarba ejtőbb talán, ha első olvasatra azt sem lehet eldönteni, a nevezett illető vajon a növények országának (Regnum Plantae) jeles képviselője, avagy tán a gombákok közé helyeztetik jelleme szerint (Fungi), netalán valamiféle nemtelen jószág? Amiképpen a herefojtó arankáról (Cuscuta epythimum) is előbb asszociálnánk egy szolidan lila lakkbőrbe pongyolált szoftpornós szado-mazo bulára, úgy jelen értekezésünk másik tárgya, a kónya vicsorgó (Lathraea squamaria) is a teljes bizonytalanságban hagyja nevének fültanúját afelől, vajon miféle istenteremtménye is ez a rosszabb sorsra érdemes növény, szurdok- és ligeterdeink élősködője. A népiesen alattomos fogocsánnak is nevezett entitás törpenyúl-méretű, halványpiros, néha rózsaszín vagy fehér, növényeknél viszonylag ritka módon klorofill (levélzöld) nélküli, évelő fajzat. Míg a felszínen tehát tetszetős küllemmel operál, addig rizómáját vastag, varasodó sebnek tetsző pikkelyek borítják. A talajban megbúvó részek csúfságához hasonlóan, jelleme is merőben ellentétes a külcsínnel: bükköseink, tölgyeseink élősködője ő, de az ám! Flóra istenasszony szociális hálóján fennakadva dőzsöl értekezésünk hőse tehát, s míg mások háncsszövetei, oszlopos és szivacsos rétegei pihenést nem ismerve üzemeltetik sejtjeik cukorgyárait, addig ő az árnyékban megbújva lógatja lábát, s szürcsöli ki szívószállal a készterméket.
Hogy rohadna meg.
vélemény