mik vogymuk?

A közel- s a távoli földek lelkes és lelketlen teremtényeinek természete és jellemöknek rajza, a figyelő ember szemének által. 

plant or beast?

vélemény

securis absentis

2012.10.25. 13:11 - neccharisnyás útonálló (törölt)

Címkék: whatelse

Veszett fejsze (és hogy nyel-e?)
avagy fabula késő korok okulására

Írva vagyon, hogy volt egyszer réges-rég egy dolgos, jó gazda. Egy napon felkerekedék, hogy fáért menjen az erdőre, mert a hajnalok már jó ideje fehér köntösbe öltöztették a lóheréket a mezőn. Amint a pajtába befordula, látja, hogy biza a fejszéje köddé vált. Igazat szólva, a fejsze nyele ott támaszkodott a falnak hűségesen, mint pityókás ember hajnali órán. No de a foka! A foka bizony hiányzott róla! Szedtevette, teremtette! - gondolta a gazda, hát hova hányódott az a bitang vasdarab?
Emberünket sem kellett azonban félteni! Tudta ő jól, hogyan leljen a nyomára.
Volt vagyon annak idején a gazda udvarában egy népes baromficsapat. Tikok, kacsák, ludak. Egész nap kapirgáltak, finom falatokat lestek. Belebújtak a szénaboglyába, felrepültek a padlásra, a csahos eb beletörődően tűrte, ahogy az odújában kutattak húsos, kövér kukacok után. Minden nap szépen végigsertepertélték az udvart, a kertet. Na, gondolta a gazda, ha valakik, hát ezek a szárnyasok biztos találkoztak azzal az elkótyavetyélt vasdarabbal. Nem is volt rest, kezébe kapott egy szakajtó vágott tengerit, és kedveskedve, hívogatva közeledett az udvar tollas népe felé. Amazok, meglátva a bőséges eledelt, egymást tépve-taposva iramodtak hozzá. A gazda persze bőségesen szórta eléjük az eledelt.
- Tyúkicáim, drága kedves libuskáim, hát mondjátok meg szépen, láttátok-e a fejszém fokát?
Biztatta őket a gazda kedveskedve. A baromfik, eltelve a nagyszerű táplálékkal rendkívül jó hangulatba kerültek. Még a mérhetetlen önzőségükről híres ludak is hajlandóak voltak odafigyelni a szavára. Körbe rendeződtek, meghányták-vetették a dolgot. Végül arra jutottak, hogy bár nem látták, segítenek megkeresni. Hisz ki találna meg egy udvarban elrejtett tárgyat, ha nem ők, akik minden résbe beférnek vagy ha kedvük tartja bebújnak.
De hol keressék? Az egyik némakacsa azt javasolta, tudakolják meg a kutyát. Ő folyton a gazdája mellett somfordál, biztos látta, hova rakta le legutóbb. Csapatostul az ebviskó felé vették az irányt. A kutya, a lakodalmas menetet látva, kitámolygott a fogadásukra. Elregélték neki, mi járatban volnának. Az eb gondolkodott egy ideig, majd határozottan kijelentette, hogy az elveszett fejszefok bizony a fészerben van. A baromfik nagyon megörülének a hírnek, és már indultak is volna nagy dínom-dánommal a fészer irányába, mikor is irdatlan nyihogást, prüszkölést hallottak a hátuk mögül. A Pejkó volt az, a gazda egyetlen lova. Ő váltig állította, hogy a fejszefok bizony nincs a fészerben, hanem kint a kertben, a régi kőrisfába beleállítva. Egy lónak márpedig hinni kell, hisz köztudottan az egyik legjobb memóriával megáldott állat. Ezt hallva, a kutya irgalmatlanul morogni kellett, hogy márpedig a fejsze a fészerben van. Ő csak tudja, szüntelenül úgy követi a gazdáját, mint az árnyék. Az általános hangzavar akkor lett teljes, mikor előkerült a macska. Meghallva, min folyik a civakodás, elkottyantotta, hogy a minap a padláson egerészés közben látott egy fejszefokhoz hasonló fémdarabot. Ettől aztán teljes lett a zűrzavar.
Tudva levő, hogy a ház körül kapirgáló szárnyasoknak van egy bosszantó tulajdonságuk: képtelenek egymagukban létezni. Folyton csapatokban vonulnak, az időnként lemaradók fejvesztve szaladnak társaik után. Ki tudja mikor, ki szabta nekik parancsba, hogy így kell cselekedniük. Olyan régóta teszik ezt, már senki nem emlékszik rá. Senki nem találja furcsának. Ebből fakadóan egyértelmű volt tehát, hogy bárhol is keressék a fokot, együtt mennek. Miután az eb, a macska és a ló összekapott, a fejetlenség átragadt a baromficsapatra is. El akarták dönteni, hova menjenek, de csak nem jutottak dűlőre. Mindegyik megoldásnak volt híve. Kotkodácsoltak, hápogtak, lökdösődtek, de csak nem bírtak egymással. Mire aztán az egyik kakas, a legszebb tollú, a gazdasszony kedvence, előállt egy ötlettel.
- Ugyan miért is törődnek ők holmi szedett-vedett vasdarabbal? Mi végre jó az nekik? Hát ím, milyen csúnyán összeverekedtek felette, pedig eddig milyen békésen megvoltak.
Ez szöget ütött a többi szárnyas fejébe is. Kikotlották, hogy eme bősz háborúság oka nem más, mint a gazda. Tán nem is tűnt el az a fok. Csak a bolondját járatta velük. Éktelen haragra gerjedt a baromfiudvar népe és hangos zsivajjal vetette magát a gazda után. Ő, látva, hogy ennek fele se tréfa, seprűt ragadott, és azzal igyekezett távol tartani magától a szárnyasokat, míg futtában kiszuszakolta magát a kertkapun.
Nem is maradt más neki, csak ama fejsze elveszett fokának nyele.

A bejegyzés trackback címe:

https://plantsandbeasts.blog.hu/api/trackback/id/tr294869511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.10.25. 19:32:07

új szerzőnk bemutatkozott. A női szekciónak hála profilbővülésünk soha nem látott méreteket ölteni tetszik.

Legyezős Lucy 2012.10.25. 20:26:33

Hm... :)
(Nem is gondoltam volna a kisasszonyról. Mentségemre legyen szólva, csak egy közös kedvencünknél tett kommentjeiből ismerem.)

noirp 2012.11.15. 07:22:36

Juj, ez mekkorát ütött, pedig csak a nyele!
Nagyon jó kis felnőttmese, köszönjük a noirpórníp nevében.